Hírek - 2012. november 19.A pénz cinizmusa- Szűcs Gábor rendező a Kabaréról
- Valóban sorsszerűnek tűnik az, hogy ennyiszer találkozhatom a pályámon a Kabaréval, ez egy fontos tartóoszlop számomra. Azért is, mert egy remekmű, népszerű musical, de mégis nagyon erőteljes és mély tartalommal bír. Összetett, sokszínű a Kabaré, s mindig megszólalhat új hangsúlyokkal. Készült a történetből egy legendás film, nálunk is játszották már többféle szövegkönyv alapján az előadást, mi Csikós Attila dalszövegeivel és Kovács Gergely Csanád koreográfiáival mutatjuk be a darabot. Természetesen Ullmann Mónikával és Farkas Gábor Gábriellel a főszerepben, hiszen gyakorlatilag ők alkotótársaim voltak az eddigi előadásaimban is. Minden rendezésemben törekedtem arra, hogy az emberi sorsok, a történelmi pillanatok megmutatása mellett ebben a darabban hangsúlyosan jelenjen meg a pénz útja. Ezért a "Money" című slágerré vált dal nálam mindig felértékelődik, erőteljesebb szerepet kap a produkcióban, áthatja az íve, tartalma az egész előadást. Ha körbe nézünk magunk körül, talán érthető. Mindemellett azért szeretnék a soproni közönségnek egy látványos, igényesen szórakoztató előadást nyújtani. Egy igazi Kabarét - mondta Szűcs Gábor.