2012.11.28-ai adás 1:10 - 6:10-ig
http://www.pulzustv.hu/archivum/hirmusor/
Tudósítás a Sopron TV november 28-ai adásában:
http://www.soprontv.hu/
Kabaré, Ullmann Mónikával Sopronban - fotók - Tudósítás a Kisalföldben
A Kabaré című musical bemutatójára készül a soproni Petőfi Színház. A premiert december 1-jén, szombaton este
Ullmann Mónika, a három évesen már filmező, s nyolc éves korában a Moncsicsi dallal egycsapásra hírnevessé vált, napjainkban színházakban, tévében sokat foglalkoztatott színésznő alakítja A Kabaré című musical főszerepét.
Jelenleg a Miskolci Nemzeti Színház tagja, soproni fellépése mellett az "Én és a kisöcsém", valamint a "Chicago" című produkciókban szerepel.
Fotók: Magasi Dávid
– A Kabarét tíz évvel ezelőtt állítottam először színpadra, Győrben. Azóta sokat ért bennem – és társalkotómban, a koreográfus Kováts Gergely Csanádban – a Kabaré, így a darab vázán kívül minden más lesz a soproni színpadon, mint volt az Győrben – fogalmazott a rendező, a Jászai-díjas Szűcs Gábor.
A Petőfi Színház Demcsák Ottó táncművész vezette új tánckara, valamint a helyi Song Office Musical Stúdió növendékei is bemutatkoznak a pódiumon.
A konferanszié figuráját Farkas Gábor Gábriel eleveníti meg: – Tíz évvel ezelőtt is játszottam ezt a szerepet Szűcs Gábor rendezésében, s országos turnéra mentünk a Kabaréval. Úgy vélem, akik a Kabaréra jönnek, elsősorban szórakozásra vágynak, de mi egyszerre nyújtjuk a kikapcsolódást, az okulást és a tanulságot...
Cikk megosztása (forrás:kisalfold.hu)