Hírek - 2022. július 10.Gitármágia a barlangban

Kiadós adagot kapott a zene legjavából a soproni közönség szombat este: a barlangszínház színpadán a gitármágusnak méltán nevezett amerikai Stanley Jordan, a chilei basszusgitáros virtuóz, Christian Gálvez, valamint a magyar tHUNder Duó, azaz Dörnyei Gábor és Horváth Kornél ütőhangszeres művészek kápráztatták el a közönséget.

A kvartett erős felütéssel kezdett és fantasztikus szólókkal tűzdelt játékkal melegítette be a közönséget. A koncerten a fúziós jazz és a blues elemei mellett hamarosan feltűntek a koncerten latinos, sőt, magyar dallamok is, az egyik számot például a Dörnyei Gábor által énekelt „Tavaszi szél vizet áraszt” című népdalra fűzték fel.

Stanley Jordan zseniálisan alkalmazta a védjegyének számító, nyolc ujjas „tapping” technikáját. Zenésztársai többször is levonultak a színpadról, az egyedül szólózó zseni játékát hallva pedig többen összenéztek a nézőtéren: „mintha két gitáros játszana a színpadon!” Nem kis meglepetést okozott a közönségnek, mikor gitárral az ölében ült le a zongorához, majd több számon keresztül felváltott kézzel, egyszerre játszott a két hangszeren, miközben énekelt is.

Basszusgitár-szólói közben Christian Gálvez szinte eggyé vált hangszerével. Egyedülállóan könnyed, dallamos szólamjai bizonyosan sokak fülében megragadtak az emlékezetes koncert után. Több ízben remek, párbeszéd jellegű zenét játszottak Stanley Jordan-nel.

Az ütőhangszerekért felelős Dörnyei Gábor és a Kossuth-díjas Horváth Kornél – aki a SopronDrum fesztivál művészeti vezetője – nemcsak a gitáros zseni játékát egészítette ki, saját duettjeik is átütő élményt nyújtottak. Ritmusaiknak lehetetlen volt ellenállni, mikor beindultak a dobok, a nézőtéri székben is mozgásra kényszerítették az embert.

A nézők hatalmas ovációval köszönték meg a felejthetetlen koncertet, és talán nem is sejtették, hogy a zenészek dolgát számtalan tényező nehezítette. Elsőként Stanley Jordan csomagja elkeveredett a repülőtéren. A jellemzően extravagáns ingben fellépő zenész a Pro Kultúra egyik kolléganőjétől kapott kölcsönbe megfelelő méretű inget az estére.

A koncertre a technika ördöge is jegyet váltott: Christian Gálvez erősítője az első néhány szám után váratlanul tönkrement. A problémát improvizációval, észrevétlenül hidalták át a zenészek, míg cserélték a hibás eszközt. Igen ám, de az új erősítő is elromlott és ismét cserére volt szükség. Az előadás végére már három erősítő sorakozott a basszusgitáros mögött.

– Nagyon boldog voltam, hogy végül minden jól alakult – mondta a koncert után Stanley Jordan, aki végig sorolta, mennyi stressz érte repülőútja során. – Mikor végre a színpadra léptünk, úgy éreztem, megérte a fáradtság, azért jöttem, hogy itt zenéljek. Legutóbb, amikor a barlangszínházban játszottunk, nem öltöztem fel eléggé és fáztam, szerencsére most melegebb volt. Az akusztikát a múltkorinál is jobbnak éreztem. Köszönettel tartozom a kollégának, aki segített megfelelő felszerelést találni, miután az enyém elkeveredett a reptéren, és a kis hölgynek, aki kölcsönadta az ingét a ma esti koncertre – nevetett a zenész csillag.

– A technikai problémák ellenére jól alakult a koncert, hiszen eredetileg másfél órás műsort terveztünk, de ezt az időt jócskán túlhaladtuk – mondta Horváth Kornél. – Christian nagyon messziről, Dél-Amerikából repült, Stanley pedig egy késő gép miatt több mint 36 órát utazott ezért féltem, hogy fáradtak lesznek a színpadon, ehelyett mind nagyon jól éreztük magunkat.

– Fantasztikus volt a hangulat, örülök, hogy a közönségnek tetszett a koncert. – kezdte Dörnyeri Gábor. – Óriási szerencsénk volt, hogy az ország legjobb hangmérnökével, Dorozsmai Péterrel dolgozhattunk aki egyébként kiváló dobos is. Ő a példaképem volt gyerekkoromban, nagy megtiszteltetés, hogy ő ült a keverőpult mögött.

Az idei SopronDrum utolsó, vasárnapi napján a Liszt Központ Petőfi-termében dél előtt Billy Kilson dobos tart mesterkurzust, délután pedig Emmanuel Séjourné és Sylvie Reynaert tart ingyenes koncertet, amelyen a Bartók Konzi Beat, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ütőhangszeres növendékei és meglepetés vendégek is közreműködnek. Este kilenc grammy díj lesz a barlangszínház színpadán, ahol a fesztivál zárásaként fellép a David Sanborn Acoustic Band.

(E.E.)

Fotók: Máthé Alexandra