Életünk dalai
Beszélgetés Zoránnal a barlangszínházban energiáról, szerzői titokról, nosztalgiáról

- Hálás helyzetben vagyok, mert fantasztikus szerzők vettek, és vesznek körül, nem kell semmilyen bőrbe belebújnom magamon kívül, mert ezek a dalok valóban rám íródtak. Arról énekelek, amit magam is gondolhatnék, kimondhatnék, átélhetnék az életben sokkal együtt. Közös történet ez a közönséggel - mondta Sztevanovity Zorán Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, aki két telt házas koncertet adott emlékezetes hangulatban a fertőrákosi barlangszínházban. A délutáni fellépése után ültünk le beszélgetni a legendás művésszel, akitől megtudtuk, miért nem tartja magát nosztalgikus alkatnak.

- Egyszer azt mondta, mérhető, érezhető a koncerteken a közönség energiaszintje. Milyen volt a délutáni erőtér?
- Bármennyire úgy tűnik, hogy nagy szavakat használok most: fantasztikus, inspiráló volt az első pillanattól kezdve. Jóleső érzés olyan közönségnek játszani, akiken látszik ismerik, szeretik a dalokat. Sokan együtt énekelték velünk a számokat. Szemben állok a nagy nézőtérrel, nem látok mindenkit a fényben, de érzem, ma is velünk voltak. 

- Melyik eljátszott dala fejezi ki most az érzéseit, gondolatait a legjobban?
- Nem tudok jól válaszolni erre a kérdésre, mert ahhoz gyorsan végig kellene néznem, miket játszottunk. Fantasztikus szerzőim vannak, a legtöbb dalt Sztevanovity Dusán és Presser Gábor jegyzi. Ezek a dalok valóban rám íródtak, így születtek a lemezek. Hálás a helyzetem, mert nem kell semmilyen bőrbe belebújnom magamon kívül. Arról énekelek, amit magam is gondolhatnék, átélhetnék, elmesélhetnék. Dusán ismeri, hogyan látom a világot, s érzi, melyik szöveggel, mondanivalóval tudok azonosulni. Egyszerűen egyetértek vele. 

- A nagy szerzőpárosok, Lennon-McCartney, Jagger–Richards, Szörényi-Bródy egy idő után külön művészi utakat kezdtek el járni. Zorán mögött megmaradt a Dusán-Presser kettős. Miben rejlik ennek a kohéziónak a szorossága, az ereje?
- Érdekes kérdés ez számomra. Még nekem sem könnyű belülről megítélni. Két olyan autonóm, fantasztikus egyéniségről van szó, akiknek nagyon szerencsés a találkozása. A kultúrtörténetben sok műfajban mindig találunk olyan alkotópárosokat, akik azután is együtt dolgoztak, hogy már megszűnt közöttük a beszélő viszony. Többen összevesztek egymással, mert másképp gondolkodtak sok mindenről. A lényegről, a nyomot hagyó alkotásról, a művészetről azonban egyezett a világuk, az értékrendjük. Tudtak együtt hatni. Nekem az mázli, abból tudok meríteni, hogy Dusánék hasonlóan gondolkodnak az élet fontos dolgairól, a zenéről, a dalokról. Ha létezik titok, és válasz, akkor a dalaikban rejlik a kohézió.

- A Zorántól hallott dalok lélekutakat bejárva hatnak egyéni és közösségi élményként. Mitől működik ez így az ön esetében?
- Oda lyukadok ki, ahol előzeleg jártunk. A rám írt dalokat nekem nem kell elmagyarázni, értelmezni, mert azt érezhetjük: ilyen az életünk, vagy ilyen is lehetne. A dalok sikere két vonalon mozog. Bárki megélhette volna, vagy megélte azokat a történeteket, helyzeteket, amelyeket mesélünk a dalokkal. Így kerülünk egy közös világba. A másik fontos tartóoszlop, hogy a dalok soha nincsenek átpolitizálva. Nem óvatoskodásból, hanem egyszerűen ezek a számok veszítenének erejükből, hatásukból, gondolataikból, ha bármelyik oldal kisajátítaná azokat, vagy mi ajánlgatnánk ide, oda, erre vagy amerre. Mindig igyekeztünk három lépés távolságot tartani a politikától. Ez meghozza a maga gyümölcsét, mert tudom, nagyon sokféle gondolkodású ember fordul meg a koncerteken. Még olyanok is, akik máshol nem találkoznának, vagy nem is beszélnének egymással. Szerintem ez működik a dalok által nálunk.

- Mennyire gondol nosztalgiával azokra az időkre, amikor gyakorlatilag önnel, és egy zenész generációval elkezdődött a magyar beat, a rock története? 
- Semennyire. Nem vagyok nosztalgikus alkat, de nem megfontolásból, egyszerűen ilyen a habitusom. Előre szeretek nézni, ez most nem egy divatos, modern fordulat, így is van. Sokáig visszamenőleg sem figyeltem mi történt régen. Egy időben próbáltam a Metro-korszakot felderíteni a magam számára. Eljött egy pillanat, amikor azt éreztem, nem bánunk jól a régi dalokkal, pedig azok is a sikereink megalapozói voltak körülbelül 11 évig. Ezért készítettünk egy Metro-blokkot, hosszú ideig műsoron is tartottuk. A Kócos kis ördögök voltunk dalunkat sikerült a régi hangszerelésben játszanunk. A Fehér sziklákat nem szívesen énekeltem később, mert a maga idejében fesztiválra szánt dal volt, s akkoriban ezért sok mindent ránk kényszerítettek. Kialakult egyfajta távolságtartó alapállás ezért bennem, miközben sokan szerették ezt a slágert. A pályafutásomat egyengető szám volt még a Gyémánt és arany, amit szimfonikus zenekarral vettünk fel a maga idejében. Érdekesség, de ebbe nem akarok most mélyebben belemenni, évtizedek múlva derült ki, egy világhírű tudósasszonyt ez a dal segítette át az élet több nehezebb pillanatán.

- Azt hiszem, többen jelentkeznének most, hogy őket szintén egy Zorántól hallott dal segítette át az élet több nehezebb pillanatán... 
- Nekem jóleső érzés, de nem szabad annyira komolyan foglalkoznom ezzel, mert még küldetéstudathoz vezetne. Az pedig távol áll tőlem.  

- Mennyire viselte meg az elmúlt két esztendő, a bezártság, a bizonytalanság, a koncert nélkülküliség?
- Pontosan annyira, mint mást, foglalkozástól függetlenül. Mindenki megszenvedte ezt az időszakot. Szorongott, félt ettől a helyzettől. Nemcsak a betegség részétől, hanem még az egzisztenciális bizonytalanságtól. Hová vezet a leállás, a bezárás, a találkozások kerülése? Igyekeztek a művészek, zenészek online térben alkotni. Mi is létrehoztuk így a Kóló című számunkat. Egymástól távol mindenki feljátszotta a hangszerén a dalt, s azt összerakta egy hangmérnök barátunk. Ez sikeres lett. Elmentünk Raktárkoncertre, aztán megint semmi sokáig, mert jött a következő hullám. Most már nem a pótlásokat játsszuk le, hanem elindult az új turné.  

- Mehet egy zenész nyugdíjba?
- Én még nem hallottam ilyenről. Annyira lételemem a színpadi zenélés, hogy ebbe nem gondoltam bele. Miért, ezt kellene tennem?

-  Nem, inkább az érdekelne, mi hajtja előre ilyen energiával 80 évesen?
- Imádom csinálni, s ez nem nyugdíjas állás abból a szempontból, hogy szabadon választva olyan hosszúságú, amíg az ember egészségileg bírja. Nekem mázlim van. Fantasztikus csapattal, remek zenészekkel dolgozhatom együtt. Alig várom, hogy játszhassunk, koncertezzünk.

- Akkor ennek függvényében, milyen lesz a következő koncert energiaszintje?
- Maximálisban kiegyezünk.

(V.R.)