Hírek - 2022. június 2.Ördögölő visszatér!

Az Ördögölő Józsiás nagy sikerű zenés tündérjáték június 9-én és 10-én látható a Soproni Petőfi Színházban. Augusztusban vendégeskedik az első Magyarpolányi Nyár programsorozaton és részt vesz az erdélyi Mikházán idén életre hívott Tamási Áron Fesztiválon. A látványos produkció több korosztálynak szóló történetet mutat be tündérekről, ördögökről, hatalomról, árulásról, hazaszeretetről, hűségről, szerelemről meseszerűen. A zeneszerző a Kossuth-díjas Szarka Gyula, a rendező a Jászai-díjas Pataki András.

A Soproni Petőfi Színház és Zentai Magyar Kamaraszínház koprodukciója sikeres és nagy utat járt be eddig is. Játszották az elmúlt nyáron az Esztergomi Várszínházban a magyar szerzők tiszteletére meghirdetett évad nyitányaként. Vendégeskedett Szigligeten, ősszel Zentán volt látható, majd Komlón ünnepi díszelőadásként kapott vastapsot. Sopronban is bemutatkozott a közönségnek felnőtt, ifjúsági és felsős bérletben.  A Tamási Áron művéből készült produkció zeneszerzője a Kossuth-díjas Szarka Gyula, a rendező a Jászai-díjas Pataki András. 

A Kossuth-díjas Szarka Gyula olyan zenészeket hívott Sopronba, akiket már ismerhetnek a nézők, mert játszottak a teátrumban, valamint ők alkották a Tücsöklakodalom mesés koncert zenekarát. Az Ördögölő Józsiás előadás zenekarában Szarka Gyulával Jelasity Péter (szaxofon, furulya), Nagy Szabolcs (billentyűs hangszerek), Bese Csaba (basszusgitáros), Varjú Attila (ütőhangszerek) játszik együtt.

A történet szerint Tündérországban Lámsza király lovagi tornát hirdet, aki nyer az Jázmina hercegnő kezét nyerheti el a koronával, a trónnal együtt. Józsiás diadalmaskodik, de a kudarcot vallott gonosz Bakszén ezt nem hagyja annyiban, és elkezdődik a harc a hatalomért. Nem más ez a játék, mint a szegény legény győzelme eszessége, testi-lelki ereje révén a pokol urai felett. Ezt tetézi boldogsága a kedvesével, Jázminával – az édenükbe tolakodók, az ország dolgát hátráltatók viszont lelepleződnek, halállal lakolnak vagy kiűzetnek az országból, mert ezt kívánja a nép: a tisztesség, a fény, a remény őrizője. 

Az előadásban Józsiást Papp Attila formálja meg. Jázminaként Molnár Anikó látható. Bakszén szerepében Savanyu Gergely lép színpadra. Lámsza király Pelsőczy László, Kámzsa, égi mester Major Zsolt, Dilló tündér Kisfaludy Zsófia, Fanfarus, hopmester Farkas Tamás, Villikó Marosszéki Tamás lesz. Mordiast Horányi László (Jászai-díjas), Durmonyást pedig Kósa Zsolt formálja meg. A Zentai Magyar Kamaraszínház tagjai közül az előadásban Idilló tündért Verebes Judit, Ropogán pokolmestert Dévai Zoltán, Baburát, Bablónia királyát és Dudarót Szilágyi Áron, Mormogot, Bagaria örökösét és Bambuczot Virág György alakítja. A dramaturg Katona Imre. A díszlet a Jászai-díjas rendező, Pataki András munkája. A zenés tündérjátékban természetesen a Sopron Balett tagjai is részt vesznek. A lendületes, sodró erejű táncokat Demcsák Ottó (Harangozó-díjas) koreografálta. Az előadáshoz Szélyes Andrea tervezésében hatvan látványos jelmez készült. Az ügyelő Horváth Dávid. A rendezőasszisztens Simon Andrea.