Hírek - 2021. szeptember 27.A tánc égi lovasai

Égi mezők felé törekedtek művészetükkel, magas szintű, páratlan teljesítményükkel, tehetségükkel, ámulatba ejtő koreográfiáikkal a soproni Nagy Táncválasztó rendezvény gáláján fellépő csapatok a Petőfi Színházban vasárnap. Hosszú percekig szólt az ünneplő vastaps, bravó felkiáltásokkal a Sopron Balett, a  Budapest Táncszínház, a fővárosi PR - Evolution Dance Company és a Sankt Pölten Europaballett tagjainak. Utóbbi együttes az est megkoronázásaként adta elő a Bolerót, s ez méltó finálénak bizonyult. A főszereplőt, Mayara Vicosot alig akarták leengedni a színpadról a nézők, olyan kirobbanó hatású sikert ért el. 

Az idei országos Nagy Táncválasztóhoz csatlakozott Budapest, Debrecen, Győr, Kecskemét, Kőszeg, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szekszárd, Szeged, és első alkalommal Sopron. A rendezvény szervezője Michael Kropf, a Pro Kultúra projektmenedzsere volt, aki gazdag, színes, változatos, egész napot felölelő programsorozattal kedveskedett mindazoknak, akik a tánc műfajának szerelmesei. A  Nagy Táncválasztó soproni eseményeiről honlapunkon itt olvashatnak fényképes tudósítást:

http://www.soproniszinhaz.hu/hu/hirek/2002-tancvalaszto-harlemtol-a-keleti-gyongyokig.html

Az esti gálán pedig a közönség ízelítőt kapott abból, milyen, ha elkötelezett, művészileg magas szintű, kiemelkedő táncosokból álló együttesek mutatják be a műfaj valódi szépségeit, stílusbeli határok nélkül. A remekül választott zenékre (Lehár Ferenc, Mozart, Rimszkij-Korszakov, Rahmanyinov, Chopin, Anne Brun, Beatles, David Lang, Saint-Saëns és persze Ravel Bolerója) készült lenyűgöző koreográfiák valóban székhez szögezték a nézőket, akik egyik ámulatból a másikba estek. Nemzetközi mércével is magas szintű technikai tudást, komoly fizikai állóképességet igénylő emelések, kitartások, forgások, ugrások követték egymást az est folyamán.

Érzelmek, érzékiség, ösztönök, vágyak, szenvedély, szépség, nőiesség, férfiasság, feszültség, finomság, energia, humor mind megjelentek azokban a történetekben, melyeket a tánc nyelvén meséltek el a csoportok. A pillanatba ágyazott mozdulatok, gondolatok szavak nélkül is beszédesek maradtak. Nehéz ilyenkor választ kapni arra, mit lát az ember: a táncot vagy a táncost. Egymásba kapcsolt varázslat ez, amikor a harmónia uralja az időt, a világot. Azt tartják, a tánc az élet maga. A gálán fellépő fiatal művészek azt mutatták be ebből, milyen, ha valaki kívül kerül önmagán és elkezd törekedni az égi mezők felé, olyan lovasok közé, akik azért táncolnak, mert a lelkük túlcsordult. Nem betanult lépések szerint léteznek a színpadon, hanem abban a dimenzióban, ahol mozdulataik költészetté válhatnak.

Talán nem véletlen, hogy az est zárása Ravel Bolerójának a bemutatása volt az osztrák csapattól Michael Kropf koreográfiájával. Ez a mű hordozza zenében azt, amit a tánc közvetíthet bárhol, bármikor a halk, születést idéző dallamoktól a hangos, ősrobbanás szerű végkifejletig, a kiteljesedésig. Benne pedig az örök rejtély, a férfi és nő viszonya, a teremtés. Így nem is csodálkozhat senki azon, hogy Ravel ezt a művét annak idején Ida Rubinstein táncosnőnek írta. Most a női szólót Mayara Vicoso táncolta, hatalmas közönségsiker mellett. 

A Nagy Táncválasztó gálaműsora emlékezetes marad a fellépők és a közönség számára. Együtt élhették át, milyen, ha a tánc égi lovasai a földön mutatják be: a csillagok közöttünk járnak.

(V.R.) 


Gúzsba kötötte a pillanatot 

A gálaműsor szünetében kifejezetten erre az egy alkalomra nyílott meg Kanyó Béla fotóművész képeiből egy kiállítás, melyet Harangozó Gyula Kossuth-díjas művész, a Magyar Nemzeti Balett egykori igazgatója, a bécsi Staatsoper, valamint a Volksoper balettegyütteseinek és a Staatsoper balettiskolájának volt vezetője nyitott meg. 
 
Ahogy fogalmazott, Kanyó Béla hosszú pályafutás után került oda, hogy ilyen magas színvonalú képeket készítsen, mint amilyeneket most Sopronban látni. A hőskorban kezdett el fotózni, amikor laborálni kellett, s nem volt mindegy hány secundumra állítva és milyen blendével, élességgel fényképez valaki. Nagyon széles skálán mozgott a fotográfusi munkája, örömmel fotózott közéleti eseményeket, divatbemutatókat. Szíve csücskében hordozta a szépségversenyek megörökítését, beutazta szinte az egész világot. Az igazi szerelme azonban a színház maradt. Olyan fotós volt, akiben működött az érzék, megtalálta, meglelte a pillanatot. Azt, amit át szeretett volna adni a közönségnek. A tánc fotózásának rögös útjain is végigjárt mindent, az Operaházban a balett hazájának számító harmadik emeletet az ő képei díszítették. Harangozó Gyula szerint Kanyó Béla egy fantasztikus ikon, aki egyéni és közösségi élményként gúzsba kötötte a pillanatot, s meg tudta azt tartani a jövőnek. Hatalmas szívvel készítette a képeit és most ő ugyanilyen szívvel ajánlja azokat a nézők figyelmébe.