Hírek - 2021. szeptember 21.A Rongyos Gárda legendája

A Rongyos Gárda legendája újraéled a színpadon a tánc nyelvén, szimfonikus mű megszületésével, ősbemutatóval. Sopron történelmi hőseinek, a város hűségének, hazaszeretetének, a helyi sorsdöntő népszavazás 100. évfordulójának tiszteletére Somogyváry Gyula És mégis élünk című regényéből Demcsák Ottó koreográfus, a Sopron Balett vezetője készít táncelőadást Szarka Gyula zenéjére. A dramaturg, a librettó írója Katona Imre. A szabadság évadának nagyszabású produkciója zenekarral, kórussal már november végétől látható a Petőfi Színházban. Részletek itt.

Somogyváry Gyula történetét az igaz hazafiasság regényének is hívják. Szinte teljesen történelmi tényeken alapul. A könyv egy kitalált személy, Dersy Géza katona-főhadnagy szemével követi az eseményeket. Trianon döntéshozó urai Nyugat-Magyarországot is el akarták csatolni – a háborúban ugyancsak vesztes – Ausztriához. Egy maroknyi ember azonban szembeszállt a világgal, Trianon igazságtalanságával, és megváltoztatta a történelmet. A Sopron Balett látványos, magas hőfokú, érzelemmel telített ősbemutatója egy romantikus szerelmi szállal átszőve felidézi azt, amikor veterán frontkatonák, vasutasok, napszámosok, gazdászhallgatók, egyetemisták, honvédtisztek, szegények és gazdagok, magyarok, székelyek, kunok, szerbek, horvátok és németek fogtak fegyvert Magyarországért, Sopronért és környékéért.

Szarka Gyula írta a szimfonikus művet
Demcsák Ottó rendező-koreográfus állítja színpadra táncműként az És mégis élünk regény alaján készült történetet
A Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar a színpadon és önálló bemutatóként játssza majd a centenáriumra készült zeneművet
William Fomin visszatér egy szerepre Sopronba
Alekszej Batrakov, a Sopron Balett balettmestere-koreográfusa is színpadra lép
Látványos koreográfiákkal készül a szerelmi szállal átszőtt történet a tánc nyelvén
Archív fotó: Hainer István


Színpadon a Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar - William Fomin visszatér - Alekszej Batrakov is táncol az előadásban

A darab szimfonikus zenéjét Szarka Gyula, a Ghymes együttes Kossuth-díjas alapítója írta, s ezt az előadásokon, valamint önálló műként játssza majd a Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar. A táncműben kórus erősíti a hangzásvilágot. A Sopron Balett teljes társulata mellett Horváth Renáta fiatal helyi táncos tanítványai közül 16-an szintén részt vesznek a nagyszabású produkcióban, valamint meglepetésként színpadra lép Alekszej Batrakov, és a tervek szerint újra láthatja a közönség William Fomint, aki a Végtelen Európa előadásban már fellépett, illetve a Diótörő koreográfiáját készítette el a leghűségesebb városban.