Hírek - 2013. március 20.Csíksomlyói magyar passió Szarka Gyula zenéjével - Bemutató március 23-án

Katona Imre: Csíksomlyói magyar passió című zenés misztériumjátékát tűzi műsorára a Soproni Petőfi Színház március 23-án este hét órakor. Az előadást Pataki András állítja színpadra, a zenét a Ghymes együttes Kossuth-díjas tagja Szarka Gyula szerezte. A koreográfus a Harangozó-díjas Demcsák Ottó, aki a legendás Győri Balett alapítója volt, s jelenleg pedig a soproni teátrum tánctagozatának a vezetője
A produkcióban felhasznált nagypénteki misztériumok a maguk idejében igazi „népszínművek” voltak. Professzorok írták, gimnazisták és felső iskolások bevonásával adták elő őket, a csíki, a gyergyói és a Székelyföld távolabbi vidékeiről is odasereglő hallgatóság előtt, mely szövegek aztán a csíksomlyói ferences barátok lejegyzésében maradtak ránk. Az alkotók szándéka szerint az előadás választ keres arra is, mi az ünnep szerepe az egyes ember és egy közösség életében, s vajon mi, mai nézők eljutottunk-e abba a kegyelmi állapotba („lesz még egyszer ünnep a világon”), amelyre Vörösmarty vén cigánya oly konok reménykedéssel várakozik.
A zenés misztériumjátékhoz, amelyben egy színházi közösség kínokkal teli, ám felemelő alkotómunkájának részeként születik újjá a passió Szarka Gyula szerzett a népénekek világát idéző modern hangzású zenét. Az orgonán és dobokon megszólaló dallamok és ritmusok a kortárs tánctechnikák felhasználására ösztönözték Demcsák Ottó balettművészt, koreográfust.

Katona Imre: Csíksomlyói magyar passió
zenés misztériumjáték

Szereplők:
Jézus: Horváth Andor
Luciper: Savanyu Gergely
Annás: Diószegi Imola
Kajafás: Farkas Tamás
Mária: Szőcs Erika
Deus Pater: Pintér Gábor
Júdás: Krizsik Alfonz
Poncius Pilátus, Ádám: Lénárt László
Péter: Horváth László
János: Sárdy Zoltán
András, Gábriel: Horváth György
Tamás: Czár László
Durumó, Farizeus: Ács Tamás
Kirika: Molnár Anikó/Simon Andrea
Plútó, Farizeus, Százados: Papp Attila
Éva, Házasságtörő asszony: Szlúka Brigitta

Orgonista: Papp Gyula
Dobos: Stöckert Ádám
valamint: Csernus Anita, Nagy Nikolett, Pálfi Gabriella, Pélyi Bettina, Lukács Levente, Stánicz Zoltán, Szeles Tamás, Szóka Roland, gyermekkórus

Zene: Szarka Gyula (Kossuth-és Magyar Örökség-díjas)
Koreográfus: Demcsák Ottó (Harangozó-díjas)
Jelmez: Húros Annamária
Díszlet: Pataki András
Fény: Kovács Ferenc
Ügyelő: Madár K. Zoltán
Rendezőasszisztens, súgó: Kincses Kata
Rendező: Pataki András