,Seregély Dóra, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. marketing vezetője és Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangszeres, a SopronDrum művészeti vezetője köszöntötte a résztvevőket az első workshopok előtt.

A zene mélysége az improvizáció

David Friedman mesterkurzusának a központjában az improvizáció és a dzsessz, a zene létrejötte, kapcsolata állt. Szerinte a rögtönzés a hangszeren a zene és a személyiség mélysége, amikor az előadóból születik meg a mű. A spontaneitás a hang, az idő és zene folyamatosságának, folytonosságának áramlása közben tud gazdaggá, sokszínűvé válni a dallamokkal. Ez egy utazás a zenével, ha pedig le is jegyezzük, akkor megérkezhetünk egy állomásra. Utalt arra, hogy Bach, Mozart, Beethoven műveinek létrejöttében erős szerepet játszottak a rögtönzések. Zeneszerzési munkáik része volt az improvizáció. Amikor az alkotó kereste az igazán megfelelő hangokat, harmóniákat, kapcsolatokat a dallamokkal, akkor magában, magából kereste az utakat a hangszerén.

Úgy véli, a zene központja a szív, nem a kéz, amely használja a hangszert. Ott születik meg, onnan indul minden ritmus, dallam, s ezután adja meg a dzsessz a szabadságot. Ez a hangszeren való játékon csúcsosodik ki. A nemzetközi hírű művész, akinek könyvét a Vibrafontechnika, tompítás és pedálozás címűt az ütősoktatók irodalmának bibliájának tartják, technikai bemutatót is tartott az érdeklődőknek. Megmutatt azokat az ütőtartási hibákat, stílusidegen, ritmust rosszul felölelő és képviselő játékmódokat, amikor az előadó és hangszer közötti kapcsolat nem ideális. Élénk dallamérzet, folyamatos zenei építkezés, helyes, olykor visszafogott ütemválasztás jellemezte mindig a játékát. Kiemelkedő zenész és tanár. Így tudta a vibrafont olyan művészi szinten megszólaltatani, ahogy a dzsesszben kevesek. Megfogalmazási módja egészen egyedülálló. Ebbe szintén betekinthettek a fiatal ütősök, akiket improvizációra biztatott. Arra, hogy rögtönözzenek bátran minden nap, koncentráljanak a hangokra, az időre, tempóra, ötletekre, a megfogalmazott képekre, s rögzítsék azokat. A technikai gyakorlatokat így kiválthatja a zene belső szellemisége. Csak következetesen kell mindezt elvégezni. David Friedman előadása lenyűgözően hatott a fiatalokra, akik tapassal jutalmazták a legendát.

Amikor a marimba lehet a zongora

Theodor Milkov orosz-görög származású marimbaművész a SopronDrum második oktatója volt csütörtökön. Ő híres a hangszer „zongorista” stílusú megközelítéséről, innovatív, forradalmi ötleteiről és technikai képességeiről, mellyel új szintre emelte a marimba-játékot. Egyedi volt ebben, ma már többen követik. Repertoárja nem csak a csembalót, a zongorát foglalja magába, de a barokktól a romantikus korszakig írt már zenét, és kortárs műveket is szerez. 

Miközben tartott bemutatót a fiataloknak, hogyan képes úgy játszani ezen a különleges hangszeren, akár egy zongorán, elmondta, ennél a stílusnál a legfontosabb a helyes technika, az alapállás, a karok, a vállak, a csuklók energiáinak egyesítése, ugyanakkor szabaddá tétele. Nem verni, ütni kell a hangszert, hanem megszólaltatni a dallamok, harmóniák által, lépésről-lépésre görcs, erőlködés, merevség nélkül. A sebesség, az előhívott dallamvilág nem az erőben, az ütésekben, hanem a lélekben rejlik a hangszer által. Mert a kéz onnan merít erőt, ahol a ritmus, a dallam születik. A technika pedig ehhez alkalmazkodik. Így akár a tökéletes hangot is elő lehet csalogatni a hangszerből.

Két fiatal marimbás, Tóth Levente és Nyilas Gyöngyvér Debrecenből hozott begyakorolt műveket, hogy a mester ellássa őket hasznos tanácsokkal, miként lehetnek jobbak. Theodor Milkov aprólékosan, mindenre figyelve igyekezett segíteni a jövő marimbásait. A résztvevők a helyükön ugyanúgy próbálták a mozdulatokat utánozni, amelyek csak látszólag tűntek könnyűnek. Helyes ütőhasználat, könnyedség, a hangszer és a zenész utánozhatatlan kapcsolata, együtt lélegzése persze képletesen, mind tapasztalhatóak voltak, amikor Theodor Milkov elkezdett segíteni. Nem ütött, hanem egyfajta koncentrált energiával játszott a hangszeren. Sok-sok gyakorlás előzte ezt meg az ő életében is, de a végeredmény teljesen lenyűgözően hatott. Nagy tapsot kapott a fiatal résztvevőktől. 

Villáminterjú a mesterkurzus után : Theodor Milkov

- A zenészek törekednek a tökéletes hang, harmónia, dallamvilág megtalálására. Önnek sikerült valaha ez, vagy még úton van?
- Megtaláltam a technikát arra, hogy olyan hangokat leljek meg, amelyek tökéletesek és alkotói úton tartanak.

- Hogyan született meg ez a különleges stílusú játéka?
- Egy nehéz Scarlatti-szonátát gyakoroltam a hangszeren. Majdnem feladtam, de mindenképp el akartam játszani, s kellett egy játékmód, valamilyen megoldás, hogy sikerüljön marimbán. Ekkor kezdtem ezt a technikát fejlesztgetni, kitapasztalni, alkalmazni zongoraszerűen az ütőkkel. Első voltam ebben 2006-ban, azóta már többen követik.

- Minden zenész a saját hangszerére esküszik, hogy azon tudja a legjobban kifejezni magát, érzelmeit, gondolatait. Mondjon három példát, miért a marimba erre a legjobb eszköz?
- A marimba nem a legjobb hangszer a világon. Sok dolgot kell a hatásos játékhoz beletenni magunkból. Olyan ütőhangszeres játékot, megfogalmazást kell képviselni a közönség felé is, amikor tényleg csak marimba hangjával tudjuk elképzelni a gondolatainkat, érzelmeinket.

- Mi lenne, ha azt mondanám, holnaptól nem állhatna többet a hangszere mögé?
- Miért kér ilyet tőlem?  

- Csak egy kérdés ez, nem kérés.
- Akkor nem léteznék. A zene tűnne el belőlem.   

(V.R)

A két neves zenész és oktató mindhárom nap tartott workshopot a fiataloknak. Hortobágyi Oros pedig fényképezőgépével jelen volt ezeken. Íme néhány elcsípett pilantfelvétel David Friedmanról és Theodor Milkovról.