Hírek - 2013. március 27.Színházi Világnap - Március 27. - Dario Fo üzenete

A Színházi Világnap alkalmából idén Dario Fo Nobel-díjas drámaíró, zeneszerző, színész és színházigazgató írt üzenetet.
Hajdanán a hatalom intoleráns volt a komédiásokkal, és elkergette őket az országból. A színészek és a társulatok ma azzal kínlódnak, hogy helyet, színházat és közönséget találjanak; és mindennek a válság az oka.
A hatalmon levők tehát már nem akarják ellenőrizni és korlátozni azokat, akik iróniával és maró gúnnyal fejezik ki magukat, mivel a színészeknek se terük, se publikumuk nincs, akihez szólhatnának.
Ezzel szemben a reneszánsz korában, Itáliában a hatalomnak nehéz dolga volt, amikor féken akarta tartani a komédiásokat, mert azok nagy népszerűségnek örvendtek.
Köztudott, hogy a Commedia dell’Arteszínészeinek tömeges elvándorlása az Ellenreformáció korában következett be, amikor elrendelték a színházi terek elpusztítását, különösen Rómában, ahol a szent város meggyalázásával vádolták őket.
XII. Ince pápa, a polgárság konzervatívabb és a klérus magas rangú képviselőinek kitartó nyomására 1697-ben elrendelte a Tordinona színház bezárását, amelynek színpadán a moralisták szerint a legtöbb obszcén előadást játszották.
Az Ellenreformáció korában, az Észak-Itáliában működő Carlo Borromeo bíboros tevékenységének nagy részét a „milánói hívek” megváltásának szentelte, méghozzá úgy, hogy különbséget tett a művészet, mint a szellemi nevelés legmagasabb formája és a színház között, amely szerinte a szentségtörés és a hiúság megnyilvánulása. Egy – a munkatársaihoz írt – levelében, amit emlékezetből idézek, többé-kevésbé a következőket fogalmazza meg:
„Mi, akik a mérgező gyomok elpusztítására vállalkozunk, megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy tűzre vessük a gyalázatos szövegeket, hogy kitöröljük ezeket az emberi emlékezetből, és üldözzük azokat, akik mindezt kinyomtatják. Nyilvánvaló azonban, hogy amíg mi aludtunk, az ördög újra meg újra megújuló ravaszsággal munkálkodott. Mennyivel mélyebben hatja át a lelket az, amit a szem lát, mint ami az ilyen könyvekben olvasható! Mennyivel súlyosabban rombolja a fiatal fiúk és lányok elméjét a kimondott szó és az azt kísérő gesztus, mint a könyv lapjain olvasható holt szavak. Következésképpen sürgősen el kell űzni a városainkból a színészeket, ahogy ezt a nemkívánatos személyekkel tesszük.”
Éppen ezért a válság megoldására az az egyetlen reményünk, hogy üldözni kezdenek bennünket és főleg azokat a fiatalokat, akik színházzal akarnak foglalkozni: így kialakul majd a komédiásoknak és színházcsinálóknak egy új diaszpórája, amely a tiltásokból minden képzeletet felülmúló erényt farag, és új színházat hoz létre.
(Dario Fo)
Forrás: Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központ

A Színházi Világnap ötlete a Nemzetközi Színházi Intézettől származik. Először 1962-ben ünnepelték meg a színházakat, méghozzá március 27-én (ez a nap volt egyébként a párizsi „Theatre of Nations”, vagyis a „Nemzetek Színháza” évadnyitója is, innen jött az elképzelés). Az azóta eltelt hosszú években mindig ezen a napon került megrendezésre a Színházi Világnap. A Nemzetközi Színházi Intézet 1975. évi kongresszusa úgy határozott, hogy 1978-tól a világ valamennyi országában üzenettel köszöntsék e napot. A legelső ilyen üzenetet a francia Jean Cocteau írta. Az elmúlt 51 évben olyan nagy nevek üzeneteit olvashatták/hallhatták a színházrajongók, mint a legendás Sir Laurence Olivier, Pablo Neruda, Richard Burton, Judi Dench vagy John Malkovich. Idén az olasz Dario Fo-t kérték fel erre az üzenetírás megtisztelő feladatára. Fo, aki 1997-ben Nobel-díjat kapott szövegírói tevékenységéért, drámaíró, zeneszerző, színész, és színházigazgató is egyben. Leghíresebb darabját, az 1969-es Mistero Buffo-t több mint harminc nyelvre fordították le.