Hírek - 2021. március 23.Hétköznapi abszurdok

Különleges, első látásra nehezen azonosítható villódzó kellékek, jelmezekhez szükséges kiegészítők kerültek elő A zuhanás második pillanata című álomjáték próbáján, jelezve, hogy a darab stábja az abszurd helyzetekről szóló előadás látványvilágát is igyekszik a műfajhoz igazítani. A Soproni Petőfi Színház új produkciójának játékmestere, a szövegkönyv készítője Papp Attila, a dramaturgja Molnár Anikó. Velük együtt szerepel Szőcs Erika, Major Zsolt, Savanyu Gergely és Marosszéki Tamás. A készülő előadás művészeti vezetője Pataki András Jászai-díjas rendező, a konzulens Katona Imre. A darabot regisztráció után az idei bérletes közönség is választhatja. 

Egyik pillanatban még szól a techno zene, s képzeletbeli diszkóban táncolnak a színészek, akik közül a következő jelenetben ketten terroristává válnak. Míg felvillan egy békésnek tűnő család szokatlan hangulatú esti beszélgetése, már előkerül a hordó, amely feladatot ad a szereplőknek. Lehet-e különlegesen és agresszíven úgy hódítani, hogy azzal a férfi célba is érjen? Mi történik, ha nem a filmekből ismert módon zajlik le egy rablótámadás? Váratlan, meghökkentő helyzetek sorjáznak a játéktérben és a néző a csattanókat látva a mosolya, nevetése mögött azt is átgondolhatja. ez nem is álom, hanem a hétköznapi valóság. Abszurdba zárva.

A zuhanás második pillanata izgalmas színházi élményt kínál a közönségnek. Jelenetről-jelentre bomlanak ki az élet humorosnak tartott történetei. Ami összeköti ezeket a mini sztorikat, hogy az abszurd műfaj gondolatiságával, színpadi eszközeivel, a stílusra jellemző módon beszélnek olyan társadalmi kérdésekről többek között, mint a diszkrimináció, a családon belüli erőszak, a férfi-nő kapcsolatok felborult szerepei, az életre jellemző állandó megfelelni vágyás, a hivatali útvesztők rejtelmei, a tanár és tanulók kapcsolatai. 

A produkció próbái javában zajlanak, a stáb szeretne április közepén egy munkabemutatót tartani.

Tudósítás az olvasópróbáról, arról, hogy miért és mi célból készül az előadás, itt:

http://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1746-abszurd-zuhanasok.html