Hírek - 2021. március 13.Ünnepeljen velünk!

Online verses összeállítással és a Mindörökké Júlia előadás alapján készült tévéjáték internetes elérhetőségével tiszteleg március 15-e és hősei előtt a Petőfi Színház társulata a hétfői ünnepen. Az irodalmi műsort délelőtt tíz órától az intézmény közösségi felületein és a Sopron Televízióban egyidőben lehet követni, a film pedig reggel nyolc és este tíz óra között nézhető meg a Pro Kultúra YouTube csatornáján.

A járványhelyzet miatt a tavalyihoz hasonlóan idén is az online térben köszönti a leghűségesebb város társulata a nemzeti ünnepet. A színművészek olyan verses összeállítást készítettek a közönségnek, amelyben az általuk fontos költemények hangzanak el a forradalommal, a szabadságharccal, március 15-e  szellemiségével, mának szóló üzeneteivel kapcsolatban. Emblematikus kedvenc soproni helyszíneken tolmácsolják azokat. A Tűztoronytól kezdve a történelmi belvároson át a Petőfi szoborig járhatják be a nézők velük és a költeményekkel az épített örökségeket. Elhangzanak Petőfi Sándor Nemzeti dal, A szabadsághoz és a Föltámadott tenger című versei, valamint Szendrey Júlia Magyar gyermek éneke, Ady Endre A tűz márciusa, Heltai Jenő Szabadság, Dsida Jenő Psalmus Hungaricus költeményei. A műsorban látható Molnár Anikó, Szőcs Erika, Kisfaludy Zsófia, Marosszéki Tamás, Papp Attila, Kiss Noró és az összeállítás szerkesztője, Savanyu Gergely.


Az ünnephez kapcsolódik a soproni társulat másik ajándéka a közönségnek. Csak ezen az egy napon tekinthetik meg interneten a Mindörökké Júlia című előadás alapján nemrég elkészült 66 perces tévéjátékot, melynek forgatókönyvét a darab írója, Németh Ervin készítette, a rendező Pataki András.

A Szendrey Júlia életéről szóló színházi produkciót 2018 márciusában láthatták először a nézők a leghűségesebb város teátrumában Pataki András rendezésében. Azóta nagy utat járt be a darab. A fiatal közönség bérletrendszeren belül találkozhatott az előadással. Ezen kívül a színpadi játék vendégeskedett az országban több helyen, Mezőörsön, Magyarpolányban, Vácott, Győrben, Komlón, Kémesen és még Bécsbe is eljutott. 

A színpadi játékból Molnár Anikó és Papp Attila főszereplésével tévéjátékfilm készült Sopronban. Az alkotást a tervek szerint műsorra tűzik majd a közszolgálati csatornák és a pedagógusok, diákok számára is alkalmazható oktatási segédanyagként, hiszen nemcsak olyan fehér foltokat tüntethet el a tananyagból, mint Szendrey Júlia alakjának árnyaltabb megközelítése, hanem a leghitelesebb forrásból, Júlia naplója és levelei, valamint Petőfi versei és levelei alapján rekonstruálható kettejük kapcsolata. Ezen túl olyan képi megoldások és zenei "találmányok" gazdagítják a tévéfilmben elhangzó szövegeket, amelyek élményként értelmezik újra az olyan "könyökünkön jön ki" Petőfi-verseket, mint a Beszél a fákkal a bús őszi szél, a Szeptember végén vagy éppen a  Levél Arany Jánosnak, avagy A honvéd özvegye.

Szeptember végén
Levél Arany Jánosnak