Hírek - 2021. január 30.Presserék: telt ház

Újabb telt ház alakul ki a fertőrákosi barlangszínházban. Presser Gábor Dalok régről és nemrégről július 31-i koncertjére már csak néhány jegy maradt, s ezekre is érkeznek a foglalások. Ami azt jelzi, hogy a nagy bulira meghívott soproni színészek, akik A padlás című előadás legnagyobb slágereit adják elő a magyar zenei élet legendájával, több mint hétszáz néző előtt léphetnek fel. A közös produkciók várhatóan nagy élményt jelentenek mindenki számára, a játszóhely históriás könyvének újabb történelmi fejezeteként.

A legendák évadának nyitánya május 22-én a Bagossy Brothers Campany fellépése lesz. Erre rekordot döntően néhány nap alatt elfogyott minden jegy. Ugyancsak hamar elkapkodták a szezonzáró hétvégére, szeptember 3-ra kitűzött Rúzsa Magdolna koncert belépőit. Most pedig Presser Gáborék mondhatják el, hogy megtöltik a barlangszínházat. 

A zeneszerző azért is jön örömmel erre játszóhelyre, mert felkeltette az érdeklődését darabjának itteni fogadtatása. A soproni színház idei óriási sikere, A padlás című musical és a mű történetében először most fordul elő, hogy a Holló Auréllal közösen elkészített szimfonikus változatukat minden egyes előadás alkalmával 25 tagú zenekar játssza. Presser Gábor nagyon szívesen megnézné ezt a produkciót, készül, hogy eljöjjön Sopronba. Mindezt kiegészítve meghívta barlangszínházi koncertjére a leghűségesebb város teátrumának tagjait, hogy közösen énekeljék el a legendás musical legnagyobb slágereit.

A Dalok régről és nemrégről estjén elhangzanak a legnagyobb slágerei. Fontos dallamok életéből, lelkéből. A mi életünkből, lelkünkből. A rocktörténelem kis mozaikdarabjai csillannak fel a barlangszínház falai között. Felcsendülnek a soproni színészek közreműködésével A padlás örökzöldjei. "Pici bácsi" pedig közben mesél a rá jellemző dörmögős hangnemben, egyedi, fanyar humorral, nagy idők nagy tanújaként.
 
A barlangszínház idei műsora itt:


A nyitány május 22-én lesz, ekkor a Bagossy Brorthers Company lép fel. 

A következő hétvégén, 29-én és 30-án a soproni Pendelyes táncegyüttes gálaműsorai tekinthetők meg.

Tavaly jöttek volna, a járványhelyzet miatt jövőre látható június 4-én a Recirquel My Land című darabja.

Másnap, június 5-én a humor nagyágyúja, Hadházi László szórakoztatja a közönséget.

A magyar zenei legendák sorát Charlie koncertje nyitja meg június 6-án a barlangszínházban.

A Bánk bán című operát tekintheti meg a közönség Vidnyánszky Attila rendezésében a fertőrákosi barlangszínházban június 12-én a Coopera produkciójaként. 

Ugyancsak a komolyzene kedvelőit célozza meg a Győri Filharmonikusok sorozata a Kékfrankos bérlettel. Ők június 13-án Carl Orff Carmina Burana című művével indítják a sorozatukat.

A bérletben látható még a Győri Filharmonikus Zenekar „A tribute to John Williams” című koncertje augusztus 7-én. Ősszel, szeptember 4-én Bogányi Gergely és a csodazongorája érkezik majd Fertőrákosra a győriekkel együtt.  

A Sopron Classic keretében Ötórai hangolóként a soproni szimfonikusok június 27-től szeptember 5-ig összesen nyolc alkalommal lépnek fel a fertőrákosi barlangszínházban délutánonként. 
 
A tavalyi nagy siker után idén is meghívták a Tesla-Végtelen energia musicalt. A produkció június 19-én kétszer tekinthető meg.

A tánc műfajában nagyszabású és látványos ősbemutatót tart Farinelli címmel a Sopron Balett és a St. Pölten-i Europaballett június 25-én és 26-án.

A fertőrákosi barlangszínházba érkeznek a harmadik SopronDrum világsztárjai. A nemzetközi ütősfesztiválon július 16-án a David Sanborn Band koncertezik. A pop, az R & B és a crossover zenészek legbefolyásosabb szaxofonjátékosa hat Grammy-díjat nyert. Dobosa, Billy Kilson pedig két olyan lemezen játszott Dave Holland oldalán, amelyért ők is megkapták a legmagasabb zenei elismerést.

Másnap, azaz július 17-én a négyszeres Grammy-díjas Stanley Clarke basszusgitáros és zenekara lép fel a barlangszínházban. A harmadik SopronDrum ütőhangszeres csillaga, oktatója David Friedman lesz.

A hónap végén két magyar zenei legenda lép fel a barlangszínházban. Kovács Kati Symphonic live életműkoncertje július 30-án szerepel a műsoron.

Őt követi július 31-én Presser Gábor Dalok régről és nemrégről című produkciója.

A fiatalok kedvence, a Honeybeast augusztus 6-án tart nagy barlangszínházi bulit. 

A tavalyi kirobbanó, katarzist hozó siker után közkívánatra idén nyáron, augusztus 14-én kétszer is újra láthatják a nézők az István, a király koncertszerű keresztmetszetét a fertőrákosi barlangszínházban. 

Párizsi éjszakák címmel augusztus 21-én lép fel a játszóhelyen két magyar származású francia sztárénekes, Stéphanie Schlesser és Laurent Ban. 

Az operett kedvelőinek az Egy csók és más semmi című előadás érkezik a Kecskeméti Katona József Színházból augusztus 27-én és 28-án Fertőrákosra.

A barlangszínházi szezonzáró hétvégén, szeptember 3-án Rúzsa Magdi ad nagyszabású zenekaros koncertet.