Hírek - 2021. január 23.Kultúra napja művészeinkkel

Nézze újra! A Pro Kultúra Sopron online ünnepelte a magyar kultúra napját Deák téri séta televíziós összeállításával. A színes, sok helytörténeti, irodalmi, történelmi érdekességet tartogató, nagy sikerű műsorban dr. Farkas Ciprián polgármester mondott köszöntőt. A leghűségesebb város színházából közreműködtek a Sopron Balett tagjai: Horváth Renáta és Füsi Zsolt, akik Liszt Ferenc Szerelmi álmok művére táncoltak. Wass Albert Előhang című versét Papp Attila mondta el. Eperjes Károly, Demcsák Ottó és Pataki András Arany János Rendületlenül című költeményének közösségi versmondásában vett részt. A nézők a Jászai-díjas rendező előadásában hallhatták Kölcsey Ferenc Himnuszát. Mindemellett a Sopron Televízió Mozaik című adásának esti vendége Széles Tamás színművész volt, aki Széchenyi István alakját jeleníti meg a Németh László művéből most készülő történelmi drámában. Az adások megtekinthetők közösségi oldalainkon, illetve itt.