Hírek - 2020. november 18.Barlangsztárok: Presser Gábor

Nekünk írja a dalt, nekünk énekel. Omega, LGT, Képzelt riport. Számtalan örökzöld szám, amely körbeveszi életünket Kék asszonnyal, Gyöngyhajú lánnyal, egészen addig, míg Miénk itt a tér. Presser Gábor zeneszerző készül arra, hogy eljöjjön Sopronba, s megnézze A padlás előadást. Nagyon sok jót hallott az itteni bemutatóról. A leghűségesebb város teátrumának színészeit pedig meghívta július 31-én barlangszínházi koncertjére, amelynek címe Dalok régről és nemrégről. Közös produkciójuk várhatóan a játszóhely történetének nagy pillanatai közé tartozik. Fényév távolságot legyőzően. A legendák velünk élnek Fertőrákoson. 

Presser Gábor több mint hatszáz dalt írt az elmúlt évtizedekben, emellett színpadi művek szerzője is. "Nagyon sokszor hallottam vissza az emberektől, mennyire fontos nekik egy-egy dalom, és hogy kapaszkodót nyújtott nekik az életük során. Ez több mint megtisztelő" - mondta a könyvének novemberi megjelenésekor. Valóban, Presser Gábor dalai, egész pályafutása generációkra voltak hatással. A magyar rocktörténelem, a hazai kultúra része, formálója. Számtalan örökzölddé vált sláger, amely körbeveszi életünket. Olyan előadók nagy számai kötődnek a nevéhez, mint Katona Klári, Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Zorán, Komár László, Kern András. 

A padlás soproni bemutatója felkeltette a zeneszerző figyelmét, hiszen az most fordult elő először a mű történetében, hogy a Holló Auréllal közösen elkészített szimfonikus változatukat minden egyes előadás alkalmával 25 tagú zenekar játssza. 

"- Holló Aurél barátommal kettesben csináltuk az átiratot. Őt az Amadindából is ismerhetik az olvasók. Óriási kihívás volt a szimfonikus zenekari változat elkészítése, emlékszem, mikor először hallottuk megszólalni, amit kottára vetettünk. Aurél volt Sopronban is a próbákon, nagy elismeréssel szólt a karmesterről, zenekarról, előadásról egyaránt. Én is szeretnék jönni, de nem tudom, most hogy lesz..." - mondta honlapunknak Presser Gábor, akivel következő Kultúra Most kiadványunkban olvashatnak villáminterjút. A zeneszerző elmondása szerint nem nosztalgikus alkat, ám most 520 oldalas önéletrajzi könyvben idézi fel emlékeit a pályafutásáról. A címe nem is lehetne más, mint Presser könyve. 

A dalok régről és nemrégről estjén elhangzanak a legnagyobb slágerei. Fontos dallamok életéből, lelkéből. A mi életünkből, lelkünkből. A rocktörténelem kis mozaikdarabjai csillannak fel a barlangszínház falai között. Felcsendülnek a soproni színészek közreműködésével A padlás örökzöldjei. "Pici bácsi" pedig közben mesél a rá jellemző dörmögős hangnemben, egyedi, fanyar humorral, nagy idők nagy tanújaként. 

Fotó: Reviczky Zsolt/Presser Gábor honlapja