Hírek - 2020. augusztus 28.Pécsett a Sopron Balett

Rangos szakmai mezőnyben első alkalommal vehet részt a XIV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón a Sopron Balett szeptember 13-án. A leghűségesebb város együttese a Stabat Mater készülő őszi előadásból mutat be két részletet a jelentős hazai csoportokat, társulatokat felvonultató nagyszabású, egyedülálló esti gálán a Baranya megyei város teátrumában.

Demcsák Ottó, a Sopron Balett vezetője elmondta: örömteli, hogy meghívták a soproni táncosokat erre a találkozóra, amely azért is jelentős, mert a járványhelyzet óta ez az első alkalom, hogy találkozhatnak a táncszakma jeles képviselői, nagy együttesei. Ahogy fogalmazott, nagy köszönet a pécsieknek, hogy most is megszervezik ezt a rendezvényt, példát mutatva az összefogásra, az egymásra való figyelemre. Mert bármilyen nehéz a helyzet, a kultúra, a művészet, a színház mindig tud irányt, kapcsolódási és találkozási pontot nyújtani az embereknek, alkotóknak. 

A Sopron Balett ezért visz most egyfajta üzenetként erre az országosan is egyedülálló Maratoni Táncgálára a készülő Stabat Materből kettő részletet, hogy a mű esszenciális gondolataival csatlakozzon az eseményhez. Négy táncos, Horváth Renáta, Szalai Dóra, Rudisch Boglárka és Füsi Zsolt táncolja a jeleneteket. A gálaest célja, hogy megmutassa a hazai professzionális táncélet sokszínűségét és együttműködését. A nagyszabású szakmai összefogás a táncművészet szépségét és éltető erejét hivatott ünnepelni ezen az estén a Pécsi Nemzeti Színházban.

A meghívott együttesek: Bozsik Yvette Társulat, Budapest Táncszínház, Duda Éva Társulat, Duna Művészegyüttes, Fehérvári Balett Színház, Feledi Project, Frenák Pál Társulat, GG Tánc Eger, Inversedance - Fodor Zoltán Társulat, Kecskemét City Balett, Közép-Európa Táncszínház, Magyar Állami Népi Együttes, Magyar Nemzeti Balett, Miskolci Balett, PR-Evolution, Sopron Balett, Szegedi Kortárs Balett. 

A XIV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó szeptember 12–15-ig tart. A nézők a tervek szerint ezekben a napokban láthatják  világhírű Recirquel My Land című előadását. Majd szeptember 14-én este nyolc órától a Széchenyi téren a Bozsik Yvette Társulat Magyar népmesék produkciója tekinthető meg. Ugyanitt, szeptember 15-én szintén este nyolc órakor a Magyar Nemzeti Táncegyüttes mutatja be a Magyar hősök, csaták és szerelmek címet viselő nagyszabású táncelőadását. E két utóbbi szabadtéri előadást ingyenesen lehet megtekinteni. További ingyenes előadásokkal várják a közönséget a Cella Septichorában: szeptember 14-én este fél hattól a Flamenco Sopianae egy flamenco-esttel, 15-én este hét órakor a Székesfehérvári Balett Színház a Naplemente című előadással várja a tánc szerelmeseit.

A tánctalálkozó keretében mutatja be a Pécsi Balett a Piroska és a farkas mesebalettet szeptember 15-én délután három órakor a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában. Mindezek mellett izgalmas szakmai programokkal várják az érdeklődőket a Trezor Rendezvényházban, továbbá pécsi táncegyüttesek és tánciskolák mutatkoznak be a Széchenyi téren és a Színház téren.