A koprodukció az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázata segítségével valósulhatott meg. A Forrás Színház, a felvidéki Csavar Színház, a Soproni Petőfi Színház korábban létrejött együttműködésében vesz részt Kis Domonkos Márk egykori igazgató révén a Váci Dunakanyar Színház. 

AA–t a Jászai-díjas Kis Domonkos Márk alakítja. XX–et a Jászai-díjas Gál Tamás formálja meg. Ők még soha nem játszottak együtt. Izgalmas munkának tartották ezt a feladatot, mint mondták, mai napig érvényes sorsok, üzenetek bemutatására nyílt lehetőségük. Mindketten úgy gondolják, Sławomir Mrożek darabja különösen aktuális, amikor világjelenség, hogy sokan más országokban igyekeznek a jobb élet reményében boldogulni, új identitást találni. A darabban bemutatott egymástól elszigetelt két ember sorsának felvillantása közben az író valójában egyik figurának sem ad teljes mértékben igazat, hol egyiknek, hol a másiknak hihet a néző. Így látja a két szereplő mindezt:

A szabadság illúziója – Kis Domonkos Márk (AA)

– Amíg nem állunk meg, addig az általunk választott és hajszolt szabadságnak a valódi útja sem látható és élhető meg igazán. Kergetett illúzió maradhat, részleges sikerekkel. Elveszhet közben a valódi énünk, identitásunk, hivatásunk, mindaz, amit gondolunk a világról, egy eszméről, célról, létezésünkről, annak értelméről. Értékelnünk kell, amink van, nyitni a világ felé, megtartva azt, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, hol a helyünk, mi a dolgunk, teljes mindegy, milyen munkát végzünk. Különben saját magunk foglyai maradunk az álmainkkal  – így foglalta össze Kis Domonkos Márk Jászai-díjas színművész AA szerepéről alkotott gondolatait Sławomir Mrożek Emigránsok című drámájának próbái után.

Kis Domonkos Márk elmondta: a színésznek minden szerepben meg kell találnia saját magát, létezni benne, közben adottak a határok, utak, irányok. Ennek a műnek, a szerepnek a kapcsán az volt számára kiindulás, hogy mindenkiben létezik egy kicsi AA és XX. A kezdettől a végső betűig hullámzik az embernek az élete, lelke, értékrendje, változik, alakul a személyisége a kiindulástól a végső célokig. Ebben az esetben két szélsőséges karaktert rajzolt meg az író. Az egyik egy intellektuális, gondolkodó ember, a másik ösztönlény. Az emberből mindegyik előtörhet bizonyos szituációkban, illetve bele is ragadhat ezekbe az élet-és viselkedési formákba, helyzetekbe akár végérvényesen. 

– AA egy lecsúszott értelmiségi, aki a saját meggyőződése, ideológiája, filozófiája, elképzelése szerint szeretne élni egy általa vágyott szabadságban. Ezért menekült el hazájából, ahol béklyóban érezte magát szellemileg. Nem akar oda visszatérni. Belső emigrációba vonult, eltávolodva gyökereitől. Megírni a nagy művet, a küldetésének gondolja ezt, ám épp XX sorsát, életét látva rájön, hogy azok az eszmék, amelyeket ő mások megváltása és megváltoztatása miatt akart megosztani a világgal, azok nem úgy működnek a társadalomban, ahogy gondolta. Sehol nem találja a helyét, miközben nagy lehetőséget lát a maga elméleteiben. Írja azokat, de közben megvilágosodik: amit eszmének, egyfajta követendő képnek hisz, az nem létezik. Az embereket nem lehet skatulyázni, kategorizálni. Minden egyes élet, sors, egyéniség, személyiség más, vélt és valós igazságokat hordoz magában komplexen. Próbál kapaszkodni, abba, amiben így hisz, de meghasonul önmagával. Képtelen beteljesíteni hivatását, hogy az XX-hez hasonlókat meggyőzze, az élet nem abból áll, hogy eszünk, iszunk, alszunk és dolgozunk, mint egy barom. Közben aztán belőle is kitör az ösztönlény – fogalmazta meg Kis Domonkos Márk, aki szerint Mrożek azért is zseniális szerző, mert  – hiába fordult minden az elmúlt ötven évben az emberiséggel fejlődésben, gazdaságilag, globálisan – a művének az üzenete cseppet sem változott. A világ nem halad jó irányba sem a pincékbe maradtakkal, sem azokkal, akik felül rekedtek. Ezért szerinte az Emigránsok talán még aktuálisabb, mint amikor megszületett.      

Az álmok elvesztése  – Gál Tamás (XX)

–  Ha valaki elhagyja hazáját, nem biztos, hogy teljes életet tud élni utána, maradhat hiányérzete abból a szempontból, mi az, ami nem pótolható az életben pénzzel, jóléttel. Az otthon, a szülőföld hiánya gyakran álmok elvesztésével jár, s amit a szabadság, a boldogulás, vagy boldogság árának hisz az ember, elviselve akár a kilátástalanságot, belső rabságot sorsának jobbra fordulásáért, az identitásának az elvesztésével járhat és tévútra vezetheti  – mondta Gál Tamás Jászai Mari-díjas színművész szerepéről, XX-ről. 

Úgy látja, Sławomir Mrożek Emigránsok című drámája örök érvényű darab, amelyben az író a két énjét, a belső kettősségét írta meg. Szerinte Mrożek a művében a két szereplő sorsának bemutatása közben egyik figurának sem ad teljes mértékben igazat, hol egyiknek, hol a másiknak hihet a néző. A darabban bemutatott egymástól elszigetelt két életet pedig széttépi az emigrációs lét. Az író számos kérdést, problémát felvet, nyitva hagy. Olyan aktuális üzenettel, amely ma is húsba vágóan érint nem csak egyéneket, hanem országokat, társadalmakat. Világjelenség, hogy sokan más országokban igyekeznek új identitást találni. Több százezer magyar dolgozik ma is távol az otthonától. A szabad munkavállalással együtt járó mozgásban élnek az emberek az egész világban. 

– XX egy emigráns, vendégmunkás, mondhatnánk akár egy csallóközi parasztembernek, aki elhagyja a családját, országát azért, hogy pénzt keressen külföldön, jobban tudjanak élni majd egyszer otthon, ha hazatér. Ezért vállalja az emigráns létezés sanyarú körülményeit, kilátástalanságát egy pincében a föld alatt, a feketemunkát, azt, hogy egy idegennel kell osztoznia pár négyzetméternyi helyiségben. Hajlamos túláradó nemzeti érzelmekkel gondolkodni. Neki fontos a saját hazája. Azokhoz hasonlítja az országának lakóit, akik között kényszerből élnie kell céljaival, keserű sorsával, honvágyával együtt. Egyik jelenetben megkérdezi tőle AA :"Miért nem tanulsz nyelveket?" Ő azt feleli: "Milyen nyelvet? Ezekét? Ezek nem emberek." Újabb kérdés AA-tól: "És hol vannak emberek? A válasz: "Otthon, minálunk.'' Ebben a leegyszerűsített, sarkított, néha szélsőséges világában a paraszti bölcsesség azonban munkálkodik benne. Igazi ösztönlény. A szemszögén keresztül láthatjuk, fogalmazhatjuk meg, az értelmiségi AA-t, a szabadságának illúziójával együtt  – tette hozzá Gál Tamás, aki hozzáfűzte: XX szerepe a benne rejlő munkásembert hozta most felszínre, s ez egyáltalán nem áll távol tőle. Csallóközi kis településen született. A falusi, paraszti életforma gyerekkora óta kíséri. Ma is foglalkozik lovakkal, háztáji, mezőgazdasági munkát végez otthon. Emellett színészként, színházigazgatóként értelmiségi hivatása polgári létezést is megkíván tőle. Ő mindkét helyzetben jól érzi magát. Ahogy megfogalmazta, sokat dolgozhat az anyaországban és a környező magyarlakta vidékeken, de haza mindig Felvidékre indul. Neki ez az otthona, nem tudná elképzelni, hogy ne a szülőföldjén éljen, ne oda térjen haza. 
  
Gál Tamás azt tapasztalta a környezetében, valami mindig hiányzik azokból a sorsokból, kapcsolatokból, ahol a külföldi munkavállalás, vagy más okok miatt hosszú évekig távol van egymástól a család. Úgy érzi, az emigrációs lét, a vendégmunkás-sors sok mindent elvesz abból, ami nehezen helyettesíthető mással az életben, az elszaladó időben. A szülőföld gyökerei pedig pótolhatatlanok, akárhol is él valaki. Az identitás elvesztése tévútra vezetheti az embert bármennyi pénzt keres távol a hazájától. Szerinte Mrożek műve erre is rávilágít.

Túl a pincéken - Pataki András (rendező)

– Kelet és Nyugat megosztottsága, a két személy, az értelmiségi és a munkás figura filozófiai, létezésbeli, egzisztenciális ütközése a kiindulópontunk, mert a problémák az elmúlt évtizedek során nem változtak, sőt, teljes mértékben egyetemessé váltak. Ezek a jelenségek nem felszámolódtak, hanem felerősödtek szerintem. Elég, ha a román munkások helyzetére gondolunk Spanyolországban, de beszélhetnénk mondjuk Kisvárdán egy garázsban élő ukrán brigádról. Ha megnézzük az egykori és jelenkori munkavállalók szintjét, helyzetét, körülményeit egy-két kiemelt szakma kivételével, akkor továbbra is sokszor német, francia pincékben, sufnikban húzódunk meg, gyakran feketemunkával keresve a pénzt, amit kismackóba rejtünk. Miközben a föld alatt létezünk, a világ felső szintje például Németországban változott, s nem mindenütt a pezsgőpukkanásról szól az újév. Mi ezt nem akarjuk eljátszani, mert maradtunk a föld alatt, de a felszínen lévő változásokat halljuk, érezzük, hatnak ránk – erről is beszélt Pataki András Jászai-díjas rendező a próbán.

Ahogy fogalmazott: Mrożek ezt a művét az emigrációs időszakában írta. Akkor általánosan elterjedt volt a vendégmunkások körében, hogy egy pincében, alagsorban, sufniban éltek. A rendező szerint akár lehetne idejétmúlt ez a darab, hiszen 1974-ben született, s azóta Európa egységessé vált. Leomlott a berlini fal, eltűnt a vasfüggöny, ország jöttek létre vagy alakultak át a térségünkben, többekkel az unió tagjaivá váltunk, és emiatt talán azt gondolhatjuk, nincs már aktualitása egy ilyen műnek. Hozzátette: ha azt vizsgáljuk, mi történt azóta, mennyire vált Európa igazi otthonává a nemzeteknek, a közösségeknek, az identitásunknak, az országoknak miként lehet a saját státuszukat, a gyengülni látszó önazonosságukat meghatározni ebben a közös egységben, akkor vélekedése szerint bizonyos értelemben viszont lehet csalódást érezni.

– Ez az előadás őszinte szeretne lenni. Az a célunk, hogy elgondolkodtassuk a közönséget, megváltoztassunk gondolatokat, hozzáállást, viselkedési formákat. Felrázni akarjuk az embereket. Sokszálúvá és többirányúvá tegyük a kapcsolódásokat a fenti kérdésekhez. Mrożek mert őszinte lenni a maga idejében ezzel a művével, az előadással a megosztottságban. Mi ugyanerre törekszünk. Olyan tartalmat, gondolatokat szeretnénk a mai életünkre vetítve kibontani, feltárni, amely közös hazánk és Európa esetében felvetődhetnek, s ebben a szituációban vizsgáljuk a mi helyzetünket. Ez nem jelenti az előadás szövegének, a szituációknak a megváltoztatását. Bántó, hogy nincs is erre szükség. Emiatt lehetünk szomorúak. Illúziók, hamis látszatok, pc-megfogalmazások mentén viszont azt gondolom, a létezés is kizárólag hazug lehet. Őszintén kell beszélnünk a pincéken belüli és azon túli világról – hangsúlyozta a rendező. 

A díszlet-és jelmeztervező a Munkácsy–díjas Gyarmathy Ágnes. A szcenikus Tóth Kázmér. A fénytervező Kovács Ferenc Magyar Teátrum–díjas. A rendező a Jászai–díjas Pataki András.