Hírek - 2013. május 12.Barátok közé érkezik - Fodor Zsóka a Soproni Petőfi Színházban

Szabó Magda Kígyómarás című színművében Fodor Zsóka lesz az egyik főszereplő a következő évadban a Soproni Petőfi Színházban. A népszerű színésznő elmondta: régi vágya teljesült azzal, hogy játszhat a teátrumban és nagyon várja már a közönséggel való találkozást. A darabban özvegy Tóth Jánosnét alakítja majd.
Fodor Zsóka szereti Sopront, az egyik kedvenc városa és az sem véletlen, hogy gyakran lehet vele találkozni a településen.
- Sopronban él az egyik jó barátom, Sándor Péter, a Zsidó Hitközség elnöke, s ahogy időm engedni, igyekszem mindig meglátogatni. Ő sokszor mondogatta nekem, biztos sokan örülnének, ha a színházban játszanék és a színpadon is találkozhatnának velem. Erre azt feleltem: ha eljön az ideje, biztos meghívnak majd. Ez a nagy vágyam most teljesült, hiszen a legutóbbi Rotary-bálon találkoztam Pataki Andrással, a színház igazgatójával, akivel remekül elbeszélbeszélgettünk, s úgy váltunk el: ha van számomra megfelelő feladat, akkor örömmel jövök Sopronba játszani. Aztán nemrég csörgött a telefonom, Pataki András hívott, hogy van nekem egy remek szerep Szabó Magda Kígyómarás című színdarabjában és eljött az ideje, hogy színpadon is bemutatkozzak a soproni közönségnek. Természetesen, azonnal igent mondtam a felkérésre és elolvastam a művet - mondta Fodor Zsóka, akitől megtudtuk, nemrég megnézte a teátrumban a Csíksomlyói magyar passiót és minden elfogultság nélkül csak a legnagyobb elismeréssel tud beszélni az előadásról, a színészcsapat játékáról.
- Nem udvarlásként és smúzolásként mondom, nekem nagyon tetszett mindaz, amit a színpadon láttam, gyönyörű színházi élményt kaptam a társulattól, akikkel biztos, hogy jól dolgozunk majd együtt a Kígyómarásban. Őszintén mondom: nem vagyok rászorulva arra, hogy minden felkérést elfogadjak, hívnak több helyre is, Békéscsabán például kimondottam nekem írtak egy színdarabot, ősszel mutatjuk be, ám a soproni felkérést nem utasíthattam vissza. Soha nem játszottam még Szabó Magda műben, nagy vágyam, hogy egyszer a Régimódi történetben én legyek Rickl Mária, ám ez eddig nem teljesült, most viszont mégis csak színpadra léphetek egy Szabó Magda darabban és ez óriási öröm. Úgy fogalmaztam meg magamban, hogy ebben a produkcióban gyakorlatilag egy "paraszt Baradlaynét" alakíthatok. Rengeteg szép nőt, fiatalasszonyt formálhattam meg a pályafutásom alatt, ebben az előadásban viszont egy idős, kövér parasztasszony lehetek, remek és izgalmas feladat lesz a szerepformálás útjait bejárni- hagsúlyozta a színésznő, aki annak külön örül, hogy Hujber Ferenccel játszhat együtt Sopronban, mert hosszú évek óta nagyon jó barátok.
Fodor Zsóka arra a kérdésre, hogy nem zavarja-e, ha sokan a Barátok közt Magdi anyusaként tekintenek rá, azt felelte: természetes, hogy az emberek leggyakrabban így ismerik meg, hiszen nagyon népszerű a sorozat és az ő karaktere is az volt, de a színházakban, színpadon soha nem fordult elő vele, hogy így azonosították.
- A békéscsabai színházban a Csárdáskirálynőben Cecíliát játszottam és egyik előadásra eljött Kalmár Tamás, a Barátok közt producere, aki igazán ismer színészként. Azt mondta nekem: "Tudod, bejöttél a színpadra és én már csak a Cecíliát láttam, mikor rád néztem". Ennél többet nem is kaphattam tőle.