Hírek - 2020. július 27.Zsófit tapsolta a stáb

Megtapsolta a Zenta, 1697 rockopera stábja az előadás végén a színpadon Kisfaludy Zsófiát, aki egy hét leforgása alatt próbálta be Hajós Anna szerepét. A színművésznőt a Soproni Petőfi Színház új, szerződtetett tagjaként is köszöntötte a társulat, a nézők ősszel A padlás produkcióban láthatják. A darabban a Kölyök szerepét alakítja.

Kisfaludy Zsófia nagy sikerrel mutatkozott be a My Fair Lady musicalben Elizaként Sopronban 2017-ben. A produkció nagyon megtalálta az utat a közönség szívéhez, lelkéhez a leghűségesebb város teátrumában. Felállva, hosszú percekig tartó vastapssal ünnepelték a stábot a premieren. A darab utolsó előadásán 15 perces "standing ovationban" részesültek a szereplők. Ezután már senki nem lepődött meg, hogy a színművésznőt újra hívták a színházba szerepelni. Nem akármilyen sorozat és kirobbanó közönségsiker részeseként a Valahol Európában előadásban a Suhancot játssza. A darab csapata szeptember 10-én és 11-én búcsúzik a nézőktől a fertőrákosi barlangszínházban. Kisfaludy Zsófiát pedig a júliusi évadnyitón és évadzáron már mint a társulat új tagját mutatta be Pataki András, a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője. A színművésznő pedig azonnal munkához láthatott, Demeter Helga távozása után egy hét alatt vette át és próbálta be a stábbal Hajós Anna szerepét a Zenta, 1697 rockoperában. A hétvégén a Gyulai Várszínházban mutatkozott be az előadásban, a csapat nagyon szorított érte és a tapsrendnél, a szereplőgárda külön ünneplésben részesítette.

- Társulati tagként igazából ez volt az első premierem itt. Intenzív, sűrű próbaidőszakon vagyok túl, hiszen gyakorlatilag egy hét alatt zajlott le az olvasópróbától a bemutatóig mindaz velem és bennem, amire máskor négy-öt hét áll rendelkezésre. Rengeteg segítséget kaptam a csapattól, a színészektől, táncosoktól és Demcsák Ottótól. Nagyon meghatódtam, amikor a kollégáim megtapsoltak az előadás végén. Köszönöm az egész csapatnak! - mondta Kisfaludy Zsófia, aki nagyon a szívébe zárta Hajós Anna figuráját, lényét. Ahogy megfogalmazta, egy erős, határozott, hűséges, egyenes tartású, érzelemgazdag fiatalasszony több arcát, jellemfejlődését, útját lehet megrajzolni ebben a történetben a szerelemtől a gyászon át az újrakezdés reményével a féltő, felelősségteljes egyedülálló anyaság üzenetével, példájával. Hajós Anna elveszti a férjét, Laczó Tamást a háborúban, amelynek végén visszakapja a gyermekeit, s velük együtt indulva kezd új életet hű maradva férje emlékéhez.

- Gyönyörű a zene. A dalok rengeteg érzelmet, szenvedélyt, belső tartalmat fejeznek ki. Különösen szeretem azt a duettet, amikor Hajós Anna és férje, Laczó Tamás énekel a szerelmükről, az egymás iránti vágyódásukról, aggódásukról, mely párhuzamos tér-idő síkon játszódik és egy izgalmas modern tánckoreográfiával van fűszerezve. Papp Attila - aki Laczó Tamást játssza - sokat segített a próbák alatt: naponta többször énekeltük el ezt a számot és a táncos részeket is sokat gyakoroltuk a lányokkal, Szalai Dórával, Horváth Renátával, Szabó Barbara Szofiával. A másik kedvenc részem az előadásból, amikor Hajós Anna a háború után újra találkozhat a gyermekeivel, mivel a szintén zentai származású Borisz Petrovics – akit Wischer Johann játszik – megtalálja és visszahozza őket. Az anyai ösztön megjelenítése, a viszontlátás öröme és egyben az apa nélküli család kijelölt új útjának a megmutatása mind remek színészi feladatot jelentett számomra. Örülök, hogy találkozhattam ezzel a szereppel - foglalta össze gondolatait az előadásról Kisfaludy Zsófia, aki mindemellett már elkezdte próbálni a társulattal A padlás című produkcióban a Kölyök szerepét.

Kisfaludy Zsófia még nem játszott ebben a műben soha, ám A padlás dalait sokakkal együtt ő is kedveli. Nagy izgalommal várja a bemutatót, hiszen ismét másfajta arcát ismerheti meg a soproni közönség.

- Izgalmas feladat számomra a Kölyök szerepe, hiszen egy kíváncsi természetű, játékos tizenéves gyereket formálok meg, aki viszont igazából már több mint 500 éve szellemként kering a földön. Tehát látott is sok mindent, de mégsem tapasztalta meg úgymond a saját bőrén. Bölcs, de a gyermeki naivság is jellemzi. Mi, szellemek - Savanyu Gergely, Orbók Áron, Kiss Noró meg én - rengeteg jelenetben szerepelünk, mégis gyakran csak megfigyelői vagyunk az eseményeknek. Ezért úgy kell léteznünk a színpadon, hogy még véletlenül se vonjuk el a figyelmet a fontos párbeszédekről, miközben folyamatosan jelen vagyunk és mi is megéljük a történteket. Június közepétől indult a próbafolyamat Pataki András vezetésével, ami nagyon intenzív volt, reggeli-esti próbákkal. Gyakorlatilag már egyben lement a darab, csak a technikai megoldások, egy-két koreográfia véglegesítése és a karakterek csiszolgatása hiányzik még. Most eltettük érni az előadást és majd ősszel kezdjük újra a próbákat. Várom már a bemutatót, remélem, a közönség is szeretettel fogadja majd! - hangsúlyozta Kisfaludy Zsófia, aki az évad végén játssza a barlangszínházban németül a Bál a Savoyban revü-operettben Daisy Parker szerepét. Ez a találkozás azért is kedves a fiatal színművésznő számára, mert a szerep két dalával vizsgázott tíz évvel ezelőtt a Madách Színház musical stúdiójában. Mindemellett a közönség még más előadásban is láthatja majd Sopronban.  

Kisfaludy Zsófia a Zenta, 1697 rockoperában Hajós Annaként a Gyulai Várszínházban - Egy hét alatt készült fel a szerepre
Fotó: Gyulai Várszínház Facebook-oldala/ Kiss Zoltán