Hírek - 2020. július 18.Ő lesz Herkules

- Olyan remek dalokról beszélünk, amelyek megérintik az ember lelkét, szinte lehetetlen kivonni magunkat a hatásuk alól. Zseniálisan megkomponált szerzemények. Énekelni, hallgatni is egyfajta katarzist jelentenek - mondta Szentmártoni Norman, akik a Mesés musicalek stábjával augusztus 7-én, 8-án, 14-én és 15-én lép fel a fertőrákosi barlangszínházban. A műfaj kiemelkedő énekesei, sztárjai tolmácsolásában az Aladdin, a Herkules, a Jégvarázs, az Oroszlánkirály, az Egyiptom hercege, a Rio, az Aranyhaj és a nagy gubanc című produkciók legnagyobb rajzfilmslágerei hangzanak el zenekaros kísérettel, táncosokkal, egyedülálló látványvilágban. A rendező-koreográfus Szakál Attila.

Szentmártoni Normant nevezhetjük Disney-specialistának is, hiszen több mint tíz éve énekli már a fővárosi Operettszínház A Szépség és a Szörnyeteg előadásában a Szörnyeteg és Gaston szerepét magyar, s német nyelven. A külföldi turnékkal együtt több százszor bújt már a karakterek bőrébe.

- Szerintem kevés az olyan ember, aki élete valamelyik pontján ne találkozott volna a Disney-rajzfilmek világával. Nekem is nagy kedvencem volt például az Oroszlánkirály, az Aladdin és persze A Szépség és Szörnyeteg. A gyerekkori rajongásom után, mikor közelebb kerültem a musicalek világához és már az Operettszínház stúdióját végeztem, tartottak egy énekversenyt amire más számok mellett valamiért pont a Szörnyetegnek a nagy dalát választottam. Ebben az időben keresett a színház a német nyelvű verzióhoz szereplőket amire a verseny alapján meghívott a zenei vezető, és végül kiválasztottak, hogy magamra ölthessem a Szörnyeteg jelmezét. Több mint tíz éve történt ez, azóta Gaston karaktere is rám talált és már magyar nyelven is belekerültem az előadásba mind a két szerepben. Sokszor több hónapig vagyunk külföldön és heti nyolc-kilenc előadást játszunk. Ilyenkor, ha éppen nem tartózkodom színpadon többször mentem le a zenekari árokba hallgatni ezt az elképesztő muzsikát. Alan Menken zseniális zeneszerző. Több Disney-mese is fűződik a nevéhez (A kis hableány, Aladdin, Herkules, Pocahontas, Aranyhaj és még lehet sorolni) amikkel nyolc Oscar díjat nyert már el. Hihetetlenül képes hatni a zenei világával a lélekre. Amiben szerintem egyedülálló, hogy igazából nem rajzfilmslágereket ír, hanem valódi musical dalokat, amelyeknek íve, belső töltete képes könnyekig meghatni az embert. Nem mellékesen, nagyon jól énekelhető minden szerzeménye- foglalta össze gondolatait a dalokról Szentmártoni Norman, aki Fertőrákoson Herkulesként is színpad lép. Szakál Attila a hangi adottságai mellett sportos alkata miatt is hívta a csapatba Szentmártoni Normant, aki egy különleges, többcélú kihívásokat tartogató sportot is űz. Ez az úgy nevezett CrossFit, amely a súlyemelés, az erőemelés, a gimnasztika alapjaira épülő állóképességi sport. Komoly felkészültséget, erőkifejtést igényel egy-egy edzés végrehajtása.

A fiatal előadótól soha nem állt távol a sport világa. Atlétizált, nyolc évig dzsúdózott, aikidózott, evezett. Most a győri Széchenyi István Egyetem sport- és rekreációszervezés alapszakának levelező tagozatán tanul. Érdekli a test, annak működése, az egészségfejlesztés, az anatómia, a filozófia. Ilyen irányban is el tudná képzelni a jövőjét, hogy másokon tudjon segíteni. Ez a vágy gyerekkora óta él benne, hiszen orvos szeretett volna lenni, és kétszer is egy ponton múlt a sikeres felvételije az orvosi egyetemre. De most még a színház világára fókuszál.

A művészet, a színpad, a zene pedig családi vonás, hiszen édesapja St. Martin szaxofonművész, aki ha teheti mindig megnézi őt színpadon. A szülők most is tervezik, hogy a Mesés musicalekre is ellátogatnak.

A produkció csapatának tagjai jó ismerősei Szentmártoni Normannak, akadnak többen, akikkel színpadon is találkozott már, így nagy örömmel mondott igent Szakál Attila hívására. Mindemellett vonzotta, hogy a fertőrákosi barlangszínházban szerepelhet. Kivételes akusztikájú misztikus helynek tartja, többször járt ott is, akárcsak Sopronban. Ami miatt pedig legfőképp várja a közönséggel való találkozást: a veszélyhelyzet, a karantén és a színházak bezárása, a kényszerszünet után először a Mesés musicalekben léphet végre újra színpadra. 

A Mesés musicalek csapata: Stéphanie Schlesser, Laurent Ban, Szentmártoni Norman, Fehér Adrienn, Jónás Andrea, Vastag Tamás, Buch Tibor, Füredi Nikolett, Savanyu Gergely, Kiss Noró, Papp Attila. Közreműködnek a Sopron Balett táncosai és a Local Vintage Company. A jelmeztervező Kis Katalin. A látványtervező Madarász János. A rendező–koreográfus Szakál Attila.   

A soproni színház elmaradt tavaszi bemutatóinak (Stabat Mater, A padlás) felnőtt bérletes nézői a bérletes ár-érték arányon túlmutató pótlásként regisztráció után megtekinthetik a fertőrákosi barlangszínházban a soproni teátrum Mesés musicalek című új, nagyszabású darabját augusztus 7-én, 8-án, 14-én vagy 15-én.