Hírek - 2020. július 11.Sopron Balett: hármas feladat

Három a Sopron Balett nyári száma. Három havi kényszerpihenő után hármas feladat vár a csapat tagjaira az elkövetkezendő három hónapban. A napi gyakorlások mellett készül velük a Mesés musicalek barlangszínházi show. Felújítják a Zenta, 1697 rockoperát, a Gyulai Várszínházban megtekinthető a mű, s az elmúlt szezonok egyik legjelentősebb táncos darabjára készülhetnek a Stabat Mater őszi bemutatásával. A  St. Pölten-i Europaballett-tel közös koprodukciót rövidesen ismét elkezdik próbálni, a járvány miatt gyakorlatilag a márciusi premier előtt zárták be a színházakat. A helyi szimfonikus zenekar és operaénekesek közreműködésével látható előadás a jövő évre halasztott Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus fontos üzenetét hordozza a Szentháromság és a hűség évadának jegyében. 

A táncosok Demcsák Ottó és Alekszej Batrakov vezetésével keményen, fegyelmezetten dolgoznak a próbákon a legmelegebb nyári hónapokban. A Mesés musicalekben Szakál Attila koreográfus irányításával próbálják a nagyszabású produkció táncait. Az összeállítás  augusztus 7-én, 8-án, 14-én és 15-én látható a fertőrákosi barlangszínházban. A műfaj kiemelkedő énekesei, sztárjai tolmácsolásában az Aladdin, a Herkules, a Jégvarázs, az Oroszlánkirály, az Egyiptom hercege, a Rio, az Aranyhaj és a nagy gubanc című alkotások legnagyobb rajzfilmslágerei hangzanak el zenekaros kísérettel, ámulatba ejtő látványvilággal és száz jelmezzel.

Közben a Zenta, 1697 rockopera felújítását is megkezdték. Új szereplőként Kisfaludy Zsófia csatlakozott a színészgárdához, ő Hajós Anna szerepét játssza, vele külön is próbál a Sopron Balett. Szarka Gyula és Szálinger Balázs műve nagy utat járt be. A darabot 2018 őszén csaknem kétezren nézték a zentai csarnokban, a bemutató negyedórás, felállva tartó ünneplést hozott a stábnak. Akik nem fértek be – megközelítőleg négyszázan –, azok kivetítőn, a központi téren tapsoltak az alkotóknak.

A  zentai bemutató után  emlékezetesen nagy sikerrel, 1700 ünneplő néző előtt zajlott a rockopera nyári magyarországi premierje 2019-ben az esztergomi bazilika előtt. A darab ezután augusztus 20-án Dunaszerdahelyen vendégeskedett a sportcsarnokban. A közönség felállva tapsolta a stábot. A soproni teátrumban az ifjúsági bérletesek után a felnőtt közönség is megtekinthette az előadást a remény évadában. A koregráfus Demcsák Ottó, az előadásban szerepelnek zentai táncosok is.

Werkfilm az előadásról itt:

https://www.youtube.com/watch?v=wR0bh-uIMg0

Esztergomi bemutató előtti klip:

https://www.youtube.com/watch?v=IGr-VR2Ib0w

A táncosok mindezek után pedig már hamarosan elkezdik a Stabat Mater próbáit.  A két koreográfus – Demcsák Ottó és Alekszej Batrakov – bízik abban, nyár végén, ősz elején megérkeznek az ausztriai együttesből a táncosok, és az eredeti elképzelések szerint úgy állíthatják színpadra ezt a táncművet, ahogy megálmodták.

A két koreográfus kétféle értelmezésben tárja elénk a világ egyik leghíresebb Mária-himnuszát inspiráló történetet – birkózva azzal a kihívással, hogy a tánc nyelvén mutassák meg: Krisztust nem veszítettük el! Él, az üzenete az evangéliumban megjelent. Fel kell, hogy támadjon bennünk is a szeretet, az erő, az akarat és a tudás, hogy szolgáljuk az életet, egymást. Miközben tudatunkban ott motoszkál a kérdés: ha Krisztus ma megjelenne közöttünk, vajon felismernénk-e?

Keresztutakon

Merre fordulhat az ember az élet szolgálatáért, reményért? Milyen út vezet a felfelé és befelé figyelésig, a feltámadás, a megváltás valódi üzenetéig? Ezekre a kérdésekre is keresik a válaszokat Alekszej Batrakov és Demcsák Ottó koreográfusok. A Sopron Balett és a St. Pölten-i Europaballett koprodukciójaként készülő előadást az ősszel kezdődő hűség évadában tekinthetik meg a nézők a Petőfi Színházban. Pergolesi és Sosztakovics muzsikájával, a városi szimfonikus zenekar, valamint operaénekesek közreműködésével, helyi gyermekek részvételével, különleges látványvilággal állítják színpadra a nagyszabású művet a szezon kiemelkedő bemutatójaként.

Hogyan dönthet az ember a jó és rossz között a lelki próbákat, az átélt fájdalmakat tükröző keresztfa üzenetével? Alekszej Batrakov Sosztakovics zenéjét választotta, hogy az ő Stabat Materében a háború borzalmainak tükrében beszéljen a tánc segítségével a fiát elvesztő asszony fájdalmáról. Történetében az egyedül maradt nő gondolatait, érzéseit idézi meg. Álmokat, emlékeket láthatunk, amelyek nem hagyják nyugodni az asszonyt, fájdalom, szenvedés kíséri az útját, s a szörnyű valóság. Háborúk zajlanak a világban, anyák ma is siratják gyermekeiket. Az apokalipszis lovasai vágtatnak. Életképek sorozata, nagyívű, drámai jelenetek érzékeltetik, az értelmetlen pusztítás és pusztulás közben merre is fordulhat az ember a reményért, hitért, az élet szolgálatáért. A különleges díszlet és jelmezvilágot Húros Annamária alakította ki.

Demcsák Ottó a szakralitást választotta, hogy azon keresztül beszéljen a keresztfa alatt álló asszony fájdalmáról, a Stabat Materről. A négy evangéliumból készített egy történetet megjelenítve több bibliai szereplőt: Máriát, Jézust, Mária Magdolnát, Arimateai Józsefet, Simon Péter, Jánost, Szalómét és az angyalokat. Koreográfiájával azt is üzeni: a krisztusi megváltásban ott a lehetőség, hogy a rossz erőket legyőzheti az ember, s nemesedhet a lelke a próbatételek közben. A tizenöt biblia szereplőt a tervek szerint kilenc nemzet táncosai formálják meg. A Sopron Balett vezetője Pergolesi klasszikus Stabat Mater-feldolgozását használta zenei kíséretként. A művet minden egyes előadáson a Soproni Szimfonikus Zenekar adja elő Kóczán Péter vezényletével. Dupla szereposztásokban énekel majd Benedekffy Katalin és Eisienbeck Ágota (szoprán), Megyesi Schwartz Lúcia és Forgó Eszter (mezzoszoprán). A dramaturg Katona Imre, a jelmez Húros Annamária munkája. A díszletvilágot Demcsák Ottó alakította ki. 

A két részt gondolati és érzelmi síkon Mária jelenései kapcsolják össze, akinek ajkán biblikus mondatok, himnusz- és zsoltártöredékek hangzanak fel jelezve a művészetek egybefonódását, a profán és a szakrális szféra kölcsönösségét és harmóniáját.  

Ajánló itt:

https://www.facebook.com/soproniszinhaz/videos/stabat-mater/694271621330868/?__so__=permalink&__rv__=related_videos