Csiszár Imre nagy várakozással, lelkesedéssel készül a próbákra és a jövő tavaszi bemutatóra. Ahogy fogalmazott, Németh László nem divatos szerző ma, s szerinte ez nagy gond, szükség lenne a műveit elővenni, játszani. Esszéi, regényei, drámái alapján korának egyik legnagyobb írói közé tartozott. Olyan erős hatású személyisége volt a magyar irodalomnak, akár Széchenyi a tudománynak, politikának. S, ha még ehhez hozzátesszük, hogy Széchenyit kiváló irodalomkritikusnak tartották, ő fedezte fel a magyar irodalom számára Berzsenyi Dánielt, mint a legnagyobb magyar költők egyikét  – a Hitel című munkája sok Berzsenyi-idézetet tartalmaz – akkor még az írói párhuzam is fennáll kettőjük között.  

– Németh Lászlónak ez a darabja önéletrajzi ihletésű, minden sorából kiszól az író, magáról ír. Erős, nagy, ellentmondásos személyiségekről szól a dráma, s ugyanilyen ember volt a maga korában Németh László. Olyan gondolatokkal, amelyek renitenssé, ellenőrzötté, cenzurázottá tették őt. Ugyanezzel a problémákkal küzdött Széchenyi is. Kettejük gondolkodása furcsa egyezést mutat. Németh László nem nagy történelmi személyiség, de hasonló tisztelet övezte, jellemezte mint klasszikus írót, akár Széchenyit a maga idejében politikusként. Furcsa, érdekes egyezés fedezhető fel a korok között. Az a Magyarország, amikor Németh László írja ezt a művét, ugyanolyan félő, a gondolkodó, filozofikus elmének nem kedvező, attól erősen tartó, mint Széchenyi korában. Ezektől az emberektől, a Széchenyiktől, Németh Lászlóktól fél az a rezsim, amelyben élnek, tehát megfigyeli őket. Amit képviselnek, az korszakokon túl is képes hatni, sőt, akár társadalmi változásokat elérni – mondta Csiszár Imre, aki hozzáfűzte: az sem véletlen, hogy Kossuth Lajos, Széchenyi politikai ellenfele nevezte el a legnagyobb magyarnak vetélytársát. Elég belegondolni abba, tulajdonképpen Széchenyi István az elindítója az 1848-ban kialakuló események sorozatának. Amikor még magyarul alig tudott, a pozsonyi országgyűlésen tett felajánlásával, miszerint hozzák létre a Magyar Tudós Társaságot előrevetítette, hogy a magyarságért, nemzetért munkálkodó emberekre van szüksége a kornak, egy országnak, a társadalomnak. Ez nem volt jellemző az akkori magyarságra. Miközben Széchenyi sosem volt forradalmár, a robbanásszerű változások idején visszahúzódott, de a történelmi események megalapozása valójában az ő vállán nyugodott. A tudásának, elképzelésének, merészségének köszönhető, hogy az országot össze meri hasonlítani egy fejlettebb nyugati demokráciával, s ezzel az osztrák császárság ellenlábásává válik.

Csiszár Imre nem modernizálja, aktualizálja a drámát, a saját korában, a döblingi elmegyógyintézetben játszódik majd a történet. Úgy gondolja, a fantasztikus művekben az adott kor és társadalom mindig megtalálja azt, ami fontos számára, s meg tudja érinteni az agyakat, szíveket. 

- Szellemi gigászról beszélünk. Egy embernek az utolsó óráit láthatjuk, sok kérdés, ellentmondás tör felszínre egyszerre. Az, hogy elmegyógyintézetben vagyunk, nem azt jelenti, hogy Széchenyi elmebeteg lenne. Ő sokféle tudás által megterhelt személyiség, s mindez, a hozzá társuló szenvedély, amely benne munkálkodik, nyomot hagy az elmén. Olyasvalaki ő, aki talán túl sokat vállalt az életben, s túljutott a fizikai, szellemi képességein. A darabban Goldmark doktor az, aki Széchenyivel szemben opponál, vitatkozik, ellentétes véleményeket, nézeteket képvisel. A doktor olyan régen él az őrültek között, hogy rajta is mutatkoznak az őrületnek bizonyos jelei, de az író nem azt akarja ezzel mondani, sugallni, hogy őrültről van szó. Ez a szereplő segít továbbgondolni, megérteni, láttatni Németh László Széchenyiét - húzta alá Csiszár Imre, aki utoljára 2011-ben rendezett Sopronban. Nagyon örül annak, hogy visszatérhet a színházba egy számára és remélhetőleg a nézőknek, a városnak is fontos darabbal, a hűség évadának egyik jelentős bemutatójával, amelynek premierjét a tervek szerint a színházi világnapon tartják. 

(Fotó: MTI/Mohai Balázs)