Hírek - 2013. május 18. Sopronba költözik a VersFesztivál
A dokumentum kitér arra is, hogy a szervezők egyelőre nem tudják, mire jut forrás, még várnak az állami döntéshozatalra és a támogatókra.
Az idén kiemelt szerepet kapnak a Hetek költőcsoport tagjai, akik közül a hét évvel ezelőtt elhunyt Bella István Kossuth-díjas költő volt a fesztivál korábbi fővédnöke, őt váltja idén Buda Ferenc, aki szintén a Hetek tagja volt.
A dokumentum felidézi, hogy a fesztivál a különböző társművészeti ágak összekapcsolásáról, a sokszínűségről kapta a nevét: a vers művészi kifejezési formáinak színes kaleidoszkópját kapják a résztvevők és a nézők. "Versszínházi előadások, verszenei koncertek, versfilmek, klasszikus és kortárs versmondás, a költészet ihlette képzőművészet, és idén először a slam poetry is jelen lesz a programok között" - olvasható a közleményben, amely szerint a programban több ősbemutató, régen látott produkció, vagy erre az alkalomra készült előadás szerepel.
A VersFesztiválra az ország minden pontjáról, emellett a Vajdaságból, Kárpátaljáról, Erdélyből, a Szilágyságból és a Felvidékről érkeznek produkciók. A Kaleidoszkóp célja, hogy a különböző stílusirányzatoknak minél szélesebb körű, valódi szakmai fórumot teremtsen - írták a szervezők.
A Kaleidoszkóp VersFesztivál 1999-ben Miskolcról indult, azóta járt Budapesten, Pécsett, Krakkóban, Berlinben, a díjnyertes produkciókat Stockholmban, New Yorkban és Los Angelesben is bemutatták. 2012 októberében a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban nézői rekord született, több mint négyezren voltak kíváncsiak a programokra.
Az idei fesztivált a Magyar Versmondók Egyesülete az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesülettel, a Versmondók Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetével, az erdélyi Szilágy Megyei Kulturális és Művészeti Központtal, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületével és a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézettel együttműködve szervezi. A rendezvény szlogenje: "vers, ahogy még nem ismered". (MTI)