Hírek - 2020. május 21.Isten komédiása: boldogságra tanít  

A mai ember nehezen képes az anyagi javak, a pénzen mérhető dolgok vonzását kikerülni, miközben észre sem veszi, hogy az élet nagy értékei odavesznek. Ebben az állapotunkban Szent Ferenc a boldogságra tanít minket. A szeretet üzenetét közvetíti nekünk, és hirdeti az örömhírt – nemcsak szavakkal, hanem élete káprázatos példájával - véli Katona Imre, akinek Isten komédiása című misztériumjátéka ezekre a gondolatokra is felhívja a figyelmet. A darab magyarországi ősbemutatója az ősszel kezdődő hűség évadában a Soproni Petőfi Színház kiemelkedő eseménye. A főszereplő Papp Attila, a rendező a Jászai-díjas Pataki András.    

Újabb nagy művészeti téttel bíró, izgalmas előadást láthat a közönség a leghűségesebb város tetrumában az új évadban. A Soproni Petőfi Színház, a kaposvári Csiky Gergely Színház és az Esztergomi Várszínház koprodukciójában Pataki András állítja színpadra Katona Imrének az Isten komédiása című darabját. A premier magyarországi ősbemutató, meghatározó üzenettel bír a soproni szezonban. Az alkotói csapatnak ismét tagja Gyarmathy Ágnes jelmeztervező, Szarka Gyula zeneszerző és Eperjes Károly, aki elvállalta, hogy két szerepet is eljátszik a produkcióban.  

Katona Imre nagy formátumú darabja a legrégibb dokumentumok alapján, a kortársak által rögzített életrajzok nyomán jeleníti meg Assisi Szent Ferenc egyedülálló történetét. Az életrajzi elemek mellett bemutatja, mi zajlik a főhős lelkében, képzeletében. A szerző filmszerű képekben meséli el a történetet, a  tanúságtétel teljességét tárja elénk. A misztériumjáték az állóképeket megmozdítja, és felrajzolja a fordulatokkal teli életút zuhanó, majd magasba emelkedő ívét. Látványos bemutatóra készül a stáb.

Beharangozó írások honlapunkon az alábbi helyeken:

https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1519-isten-komediasa-igy-irtam-en.html 

https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1514-jelek-es-ajandekszerepek.html

https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1495-isten-komediasa-szent-ferenc-tuze.html 

https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1551-isten-komediasa-legendas-szent.html 

https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1539-isten-komediasa-liszt-peldakepe.html