Hírek - 2013. május 30.Csillagok szárnyán - Bemutatkozott a sajtónak a stáb

Sajtónapon mutatkozott be az újságíróknak, televíziósoknak a Csillagok szárnyán című táncfantázia stábja ma délelőtt a Soproni Petőfi Színházban. Demcsák Ottó produkciójának a nyári zártkörű előbemutatója június 2-án lesz. A darab a következő évadban bérletes előadásként szerepel a teátrum repertoárján.
A teátrum tánctagozatának első önálló produkciója világszenzációt tartogat a nézőknek, akiket planetáriumi hangulatot idéző látványvilág fogad.
- Ősidők óta foglalkoztatja az embert, hogy a kicsi és a nagy rendszerek hogyan viszonyulnak egymáshoz (az egyén a családhoz, család a törzshöz és társadalomhoz). Ezek a rendszerek mindig fölemelték az embert magasabb gondolati és érzelmi síkokra is, és ebben életünk alapja a csillagokhoz illetve az univerzumhoz való viszonyulásunk meghatározó jelleggel bírt. Az előadás története a csillagvallás egy papnőjének az élete, aki spirituális küldetésének alázatát és önfeláldozását ég és Föld között egy a közösség érdekében végzi - mondta Demcsák Ottó a soproni teátrum tánctagozatának a vezetője, aki úgy gondolja, hogy a tánc, mint műfaj kifejezetten alkalmas arra, hogy a klasszikus vagy a modern, kortárs-tánc stílusokat ötvözzék, és ez így a mának is szólni tudó összművészeti egységgé válhat. Ehhez pedig olyan zenei világot rendelt hozzá a kiemelkedő koreográfus, mint az Apocalyptica vagy Dante Bucci kompozíciói.
Az előadás különlegessége, hogy a modern táncelemeket és balettet felvonultató táncszínházi előadásban Poledance, azaz rúdtánc stílusban táncoló művész is fellép. Nem is akárki ő, hiszen a nemzetközileg elismert Pálmaffy Barbara tagja volt az Experidance csapatának, majd a Közép-Európa Táncszínházban is fellépett, csakúgy mint a KFKI Kamarabalettben. A remek táncművész ezúttal ebben az előadásban egy papnőt alakít, aki az ég és Föld közötti kapcsolat egyik fontos szereplője. Természetesen megcsodálhatják a nézők rúdtánc-varázslatát, amellyel világbajnok lett és ebben remek partnerei a soproni színház tánctagozatának tagjai. Kuriózumként pedig olyan látványvilágot álmodott Demcsák Ottó színpadra, amely tényleg elrepíti a közönséget a csillagok világába. Ennek megteremtésében soproni csillagászok segítették az alkotó munkáját.
- Hatalmas feladat és megtiszteltetés számomra, hogy a papnő szerepét alakíthatom Sopronban. Köszönet Demcsak Ottónak,hogy rám talált! Egy régen dédelgetett álmom teljesült azzal, hogy színházban, tancdarabbal ötvözve megmutathatom, hogy a rúdtánc is lehet művészet - hangsúlyozta Pálmaffy Barbara. A művész nagyon jól érzi magát a soproni tánctagozatban és elismeréssel szólt Demcsák Ottó csapatának tagjairól, teljesítményükről.





MTIFoto-Nyikos Péter