A zenészekből, színészekből áll csapat (Molnár Anikó, Papp Attila színművészek, Varga Gábor zongoraművész, Kónyai Flórián, hegedűművész) elsősorban felsősöknek és középiskolásoknak szóló műsorával gyermekotthonokban, nevelőintézetekben, fiatalkorúak börtöneiben lépett fel. Mindemellett utaztak a produkcióval nehéz helyzetű tehetségeket gondozó helyekre, alapítványokhoz. Ebben az esetben az országos hálozatú Csányi Alapítvány intézményeibe. A csapat Sopronból indult január 21-én és oda is tért vissza most egy hónap múlva. Közben Győr, Zalaegerszeg, Csorna, Felsődobsza, Mónosbél, Miskolc, Budapest, Jászberény, Szolnok, Kalocsa, Kecskemét, Nagybajom, Kaposvár, Szeged, Komló, Pécs, Mohács állomáshelyeken járt. A Vajdaságból pedig Kishegyes és Csóka szerepelt a programban.  

Pataki András, a leghűségesebb város teátrumát működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője a záró sajtótájékoztatón elmondta, a kulturális tárcánál Fekete Péter államtitkár azonnal támogatólag állt a program mögé, hogy a Soproni Petőfi Színház társadalmi szerepvállalásának keretében kimondottan ezeknek a rászoruló gyerekeknek vihessen verses, zenés ajándékműsort. A mintegy hatvan perces összeállításban negyed óra volt a próza. József Attila verseit és írásait, illetve a cigány folklórt, népi gyűjtésekből fennmaradt irodalmi kincseket, meséket tolmácsolták a színészek. A központi zenei blokkban pedig a sokrétegű és stílusú improvizációt, a jazzt, a népzenét, a világzenét, a roma muzsikát, a dallamok színes, sokfajta hangulati ágát helyezték előtérbe a zenészek.

Pataki András hozzáfűzte: kimondottan  jó érzéssel zárják le ezt a turnét, nagyon sikeresnek ítélik a programot, amely közben eljutottak olyan helyekre is, ahol nem jellemző gyakran az élő zenével, versekkel, irodalommal való közvetlen találkozás. Hírvivőként kulturális élményt, kapaszkodót akartak nyújtani ezzel a műsorral, kitörési útmutatást, példákat adni, hogy találkozzanak a fiatalok a művészet gyógyító, felemelő erejével. Ez pedig interaktív módon oda-vissza hatott a hallgatóság és az alkotócsapat között, a változást lelkileg mindkét oldalon érezhették.

Ehhez kapcsolódva a turnén résztvevő művészek felelvenítették, hogy mit adott számukra ez a program, milyen élményekkel, tapasztalatokkal váltak gazdagabbá. Molnár Anikó színművésznő kiemelte, a sok ezer megtett kilométer, az emlékezetes fellépések, találkozások után azt érzi, amit tudtak adni, ezekért a pillanatokért megérte belevágni. Ahogy átélhették, közvetlen közelről omlanak le a láthatatlan falak az előadás közben, látták a változást, hogyan nyíltak meg előttük a nézők, miként hatott rájuk szemmel láthatóan mélyen a zenével, a prózával a találkozás. Hozzá egyik alkalommal odajött egy kamasz kislány, akitől megtudta, egyáltalán nem olvas verseket, de József Attila Gyermekké tettél című költeménye olyan hatással volt rá, hogy mindenáron szeretné ezt a verset megismerni.

"Biztos vagyok benne, hogy utánajár majd és ha most emiatt elolvas néhány József Attila verset, akkor már nyertünk"-mondta Molnár Anikó. Más alkalommal, Felsődobszán a műsor közben találkozott egy kislánnyal, aki ismerte azt a cigány mesét, amit vitt ajándékba a gyerekeknek és a diáklány végig vele együtt mondta a helyén a történetet. Abban reménykedik, hogy ez a program a pályázat után talán nem áll meg, szerinte hosszútávon folytatni kellene, mert sokan szomjazzák az ilyen jellegű kulturális találkozásokat.

Papp Attila színművész azzal folytatta, nagyszerű érzésekkel gondol vissza minden fellépési helyszínre. Ahogy megfogalmazta, nem is gondolnák sokan, mennyi olyan kis közösség, akár települések egésze, gyermekotthon igényli az élő találkozást a kulturával, az anyanyelvvel, zenével, versekkel. Mindenütt táptalajra lelt a műsoruk. Otthagytak valamit a lelkükből és vissza is kaptak sok élményt. Úgy gondolja, nem csak szép misszió volt, hanem hiánypotló is egyben. Szerinte sok tehetséges, értékes gyermek él közöttünk, aki hátrányból indul az életben és számukra is tudtak megerősítő kapszkodót nyújtani ezzel a turnéval.

A csapattal tartott Kónyai Flórián hegedűművész, aki Ózdról tört ki. A szegénységből, kilátástalanságból indulva jutott el a bécsi zeneakadémiára, így vált hivatásos zenésszé, több együttes, formáció népszerű tagjává, s mindemellett még szociálpedagógus is egyben, a gyermekvédelemben dolgozik tíz éve Sopronban. Az ő jelenléte, szakmai tudása ebben a közegekben nagymértékben hozzájárult ahhoz: még erőteljesebb, hitelesebb legyen azoknak a kulturális értékeknek az átadása, melyek segíthetnek abban, hogy a fiatalok impulzusokat szerezzenek a zenéről, versekről, színházról, méghozzá élményszerűen. Neki, mint cigány származású zenésznek fontos volt, ebben a programban célként fogalmazódott meg, hogy szóljanak a hátrányos helyzetű cigány gyermekekhez, vigyenek számukra útravaló csomagot. Közben a csapat tagjait is sok olyan élmény érte, amit nem volt könnyű lelkileg feldolgozni. Ő például a győri Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Intézményben és Gyermekotthonban kiement a gyerekek közé, hogy próbálják ki, milyen hegedülni. Teljesen véletlenül épp egy olyan kislánynak adta a kezébe a vonót, akinek nem voltak ujjai. A kislány azonban nem jött zavarba, kezének csonkjait használva együtt próbálták eljátszani a Tavaszi szél vizet áraszt népdalt. 

Varga Gábor zongoraművész arról beszélt, hogy ma, amikor a technikai eszközök segítségével egy gombnyomással a kulturális élmények is elérhetőek, kezében van mindenkinek így egy kicsit a világ, nagyon felértékelődik a művészettel, zenével, irodalommal való élő és közvetlen találkozás. Olyan ez szerinte, mint amikor a fényképészet megjelenésekor kiemelkedő szerep jutott hirtelen a festészetnek. Most ők is így érezték magukat, képletesen festőként a fényképészek között, s ezek a találkozások, a gyerekek reakciói az ő lelkét, világképét is átrajzolták. Példaként említette, amikor a kalocsai gyermekotthonban váratlanul odaállt mellé egy cigány fiú. Improvizálva rappolt a kíséretével olyan minőségben, mély érzelmi álllapotban, muzikalítással, amely Varga Gábor szerint ebben a stílusban tényleg csak a cigányokra jellemző.  Azt gondolja,  ekkor az ember rájöhet, hiába fér el a világ akár egy tenyérben, ezek a találkozások túlmutatatnak határokon, korlátokon.