Hírek - 2020. február 17.Muter, dzsinnek Sopronon túl

A muter meg a dzsinnek című produkció, a soproni teátrum színházi nevelési programjának felsősök számára szóló új előadása a leghűségesebb város környékének oktatási intézményeiben vendégeskedik az elkövetkezendő hetekben. A mostani darab témája a gyermek találkozása a családon belüli alkoholizmussal. A foglalkozásvezető a program szakmai irányítója, Németh Ervin dramaturg. 

A  soproni színházi nevelési  program kimondottan diákoknak szóló produkciói Németh Ervin szakmai vezetői irányításával megtalálták az utat a fiatalsághoz. A muter meg a dzsinnek adaptáció Elekes Dóra azonos című könyve felhasználásával készült. Az előadás kiskamasz hőse igyekszik a maga nyelvén megérteni és magyarázni azt a világot, amelyben anyját – vagyis inkább csak mutert – fogva tartják az alkohol dzsinnjei. Vajon ki lehet-e szabadítani őt?

A bemutató tavaly november elején volt Sopronban, több iskolában jártak vele a szereplők. Most elindulnak városon kívüli oktatási intézményekbe. Az elkövetkezendő időszakban Nagycenken, Peresztegen, Sopronkövesden, Hegykőn, Ágfalván, Kópházán, Mezőörsön, Bőn, Zsirán, Szombathelyen, Pápán és Bécsben látható majd a színházi nevelési előadás. 

A Soproni Petőfi Színház hét évvel ezelőtt az országban elsők között indított színházi nevelési programot. A teátrum tudatosan, nagy energiákat mozgatva dinamikusan nyitott a fiatal közönség irányába, s a sikeres iskolaszínházi produkcióinak, valamint a városi és környékbeli pedagógusokkal való jó együttműködésnek köszönhetően nőtt ennek a korosztálynak a létszáma a bérletesek között. Mindemellett több ezer diák találkozott rájuk szabott témájú, iskolai keretekhez alkalmazott, a saját környezetükben bemutatott előadásokkal, hozzájuk kapcsolódó drámapedagógia foglalkozásokkal. A soproni teátrum kiadványban összegezte a programjának szakmai tapasztalatait, és eljuttatta az oktatási intézményekbe, színházakba.

Az Amikor a színház nevel... c. szakmai anyag elolvasható  ezen a linken! 

A muter meg a dzsinnek előadás szereplői:

Demeter Helga (a Soproni Petőfi Színház színművésze)
Hegedűs Csanád (Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium – Líceum, Sopron)
Papp Zsuzsanna Cserne (Szent Orsolya Katolikus Gimnázium és Általános Iskola, Sopron)
Pócsi Csenge (Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola, Sopron)
Scheer Félix Dominik (Árpád-házi Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola, Kőszeg)
Szedenics Dominik (Deák Téri Általános Iskola, Sopron)
Szőke Bence (Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Sopron)

Adaptáló dramaturg, rendező és foglalkozásvezető – Németh Ervin

Amit az előadásról tudni lehet:

http://www.soproniszinhaz.hu/eloadasok/192-a-muter-meg-a-dzsinnek.html