Hírek - 2020. február 3.Peer Gynt búcsúzik

Peer Gynt februárban négy előadással búcsúzik a soproni nézőktől. A színház elmúlt időszakának egyik legnagyobb művészi téttel bíró és színészbravúrok sorozatát felvonultató, látványos összművészeti produkcióját a közönség értékelte és nagy tapssal díjazta. Ebben a hónapban február 13-án, 14-én, 15-én és 29-én még látható Pataki András rendezésében a drámai költemény Gál Tamás főszereplésével a leghűségesebb város teátrumában. A darab február 8–án Komáromban vendégszerepel.

A Csavar Színházzal kötött együttműködésnek köszönhetően Sopronon kívül a darab decemberben Dunaszerdahelyen vendégszerepelt. Ott felállva ünnepelték a nézők a stábot. Balogh Tibor kritikus hosszan elemezte az előadást a Magyar Teátrum című újságban. Ebben egy helyütt azt írta:"Számomra a Pataki András vezette Soproni Petőfi Színház eddigi teljesítménycsúcsa ez."

A soproni teátrum valóban nagyot és merészet vállalt, hogy műsorra tűzte Ibsennek ezt a művét. Sokféle értelmezési lehetőséget hordoz az alkotás, annak tartalmi megfogalmazása, üzeneteinek feltárása. Talán nem véletlen, hogy a balettől kezdve, a zeneművön át egészen a prózai vagy verses feldolgozásokig, tévéjátékokig készültek Peer Gynt adaptációk különböző stílusokban, műfajokban szerte a világban és itthon.

A mű kérdései ténylegesen az emberiség kulturális fundamentumaihoz tartoznak, mégpedig korszakokon, időhatárokon túlnyúlóan. Ibsennek ezt a munkáját ebből a szempontból nevezhetnénk akár kortárs darabnak. Nagy feladatot jelentett a drámai költemény színpadra állítása Pataki András Jászai-díjas rendezőnek, mert  könnyen meg lehet bukni ezzel a darabbal. Ő bízott az alkotógárdában, a színház háttérdolgozóiban, a csapatában. Katona Imre dramaturgban, Gyarmathy Ágnes díszlet és jelmeztervezőben, Varga Gábor dzsesszzenészben és persze a színészekben, akik Gál Tamás vezetésével parádés alakításokat nyújtanak. A rendezőnek pedig határozott elképzelései, gondolatai, voltak arról, miként is lehet izgalmasan, tartalmasan, érvényesen, látványosan színpadra állítani a darabot. A visszajelzések szerint ez sikerült.   

A darab címszereplője a Jászai-díjas Gál Tamás. Aaseként Horváth Zsuzsa Jászai- és Aase-díjas színművész látható. A Gomböntőt Eperjes Károly Kossuth-és Jászai-díjas színművész játssza. Dovre apóként a Jászai-díjas Kovács Frigyes lép színpadra. Solvejget Molnár Anikó alakítja. A Pap a Kossuth-díjas Boráros Imre.

A többi szerepben, sok figurát életre keltve Ács Tamás, Savanyu Gergely, Kiss Szilvia, Papp Attila, Farkas Tamás, Marosszéki Tamás látható. A mozgás Rovó Péter munkája. A három táncos: Gara Lídia, Szalai Dóra, Alekszej Batrakov.  A zene Varga Gábor nevéhez fűződik. A zenésztársak, Kónyai Flórián hegedűn, Sárközi Gábor nagybőgőn és Stöckert Ádám ütős hangszereken játszanak az előadásban. A díszlet és jelmeztervező a Munkácsy-díjas Gyarmathy Ágnes, a zenei vezető Oberfrank Péter Liszt-díjas, érdemes művész.  A dramaturg Katona Imre, a rendező a Jászai-díjas Pataki András.

Amit az előadásról tudni lehet, nyilatkozatok, tartalom, értelmezést segítő ábra itt:

http://www.soproniszinhaz.hu/upload/content/14/peer-gynt-diakoknak_w4wg.pdf

Riport a szereplőkkel a Páholy című magazinunkban itt:

http://www.youtube.com/watch?time_continue=384&v=1nbt61cvasY&feature=emb_logo  

A soproni előadások időpontjai:

2020. február 29. szombat 19:00 - Petőfi Színház - Lackner bérlet
2020. február 15. szombat 19:00 - Petőfi Színház - Löszl bérlet
2020. február 14. péntek 19:00 - Petőfi Színház - Déryné bérlet
2020. február 13. csütörtök 19:00 - Petőfi Színház - Palotay bérlet