Hírek - 2019. szeptember 17.Itt a Progress műsora!

Megrendezik a Progress Sopron 2019. Nemzeti és Nemzetközi Amatőrszínházi Fesztivált szeptember 20. és 25. között a leghűségesebb városban. A második alkalommal életre hívott találkozó versenyprogramjában öt ország (Csehország, Szlovákia, Oroszország, Horvátország és Magyarország) nyolc csoportja vesz részt.

A nem hivatásos és amatőr színjátszás nemzetközi kitekintéssel bíró rangos seregszemléjét idén a páneurópai piknik és a vasfüggöny lebontásának, a magyar demokrácia ünnepe harmincadik évfordulójának jegyében rendezik meg. Ehhez a szellemiséghez kapcsolódva a kísérő rendezvényeket is úgy állították össze, hogy a színházi előadások érintsék ezeket a kérdéseket. A programnak a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ, valamint a Soproni Petőfi Színház ad helyet. Az előadásokat szakmai zsűri értékeli és bírálja el. A rendezvény alatt Gennagyij Bogdanov (a Mejerhold-féle biomechanika tanára) műhelymunkát tart.

Komáromi Sándor, rendező, drámatanár a fesztivál művészeti vezetője elmondta: harminc csoport jelentkezett a felhívásukra és ebből választották ki Pataki Andrással, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetőjével, a soproni teátrum igazgató-főrendezőjével és Regős Jánossal, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnökével azokat a produkciókat, amelyeket most láthatnak a nézők. A külföldi színjátszók anyanyelvünkön vagy angolul játszanak. Az előadásokhoz készültek magyar nyelvű leírások.

A városi önkormányzat és az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárságának, valamint a soproni színháznak a támogatásával megvalósuló találkozó társszervezője a Magyar Szín-Játékos Szövetség. A fesztivál az amatőr színházak világszövetségének, az AITA/IATA-nak a hivatalos rendezvénye és a szervezet kelet-európai szekciója ebből az alkalomból Sopronban tartja a találkozóját.

A soproni fesztivál hivatalos megnyitója szeptember 20-án este fél nyolckor lesz a Liszt Központban. Előtte hat órakor Abigél titkai címmel Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész önálló estjét tekinthetik meg a nézők. A Liszt Központban este nyolc órakor rendezik meg a PROGJAZZ dzsesszkoncertet a magyar zenei élet kiválóságaival. Erre az alkalomra  két zenekar áll össze: Binder Károly (Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára) és Borbély Mihály (Kossuth- és Liszt-díjas szaxofonos) duója, valamint Varga Gábor dzsesszkvartettje, amelynek tagjai Jeszenszky György (dzsesszdobos, egyetemi tanár), Csuhaj-Barna Tibor (dzsesszbőgős, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára) Szaniszló Richárd (ütőhangszeres művész, vibrafon), Varga Gábor (zongoraművész).

A versenyprogram első előadása, A mostohalány szeptember 21-én délután három órakor a Liszt Központban tekinthető meg. A prágai Divadlo Máj társulata Gabriela Preissova drámáját – a 19. századi cseh realista irodalom csúcsteljesítményét – dolgozta fel. A történetet leginkább Leoš Janáček Jenůfa című operájából ismeri a világ.

Szakmai rangot jelentő, nézőhívó különlegességként a Progress izgalmas kísérő programjaként az Újvidéki Színház Danilo Kiš művéből készült Borisz Davidovics síremléke című több díjat is nyert és a kritikusok által a legmagasabb szinten emlegetett előadása szintén szeptember 21-én a magyar dráma napján vendégeskedik a Soproni Petőfi Színházban.

A fesztiválon látható előadások sora szeptember 22-én kettővel gyarapszik. A Liszt Központban este hat órakor a Macbeth szerepel a rendezvény műsorán. A moszkvai Foreign Language Centre csapata, diákszínházi társulatként nem kisebb vállalkozásba fogott, mint hogy színpadra vigyék Shakespeare sokat játszott, a gyilkos hatalomszerzés és az emberi lelkiismeret összecsapásának minden korban aktuális darabját – ráadásul angol nyelven.

Magyarország egyik legnagyobb múltú, a vidéki alternatív színházi élet példaértékű társulata a Soltis Lajos Színház Celldömölkről ezen a napon este fél nyolckor mutatkozik be a Soproni Petőfi Színházban, mégpedig a Szentivánéji álommal. A legendás Sitkei Színkörből kinövő társulat fiatal színészei és zenészei álltak össze, hogy modern formába öntsék Shakespeare örökbecsű művét Nagy Péter István fizikai színházi rendező és koreográfus vezetésével.

A Progressen szeptember 23-án  a Liszt Központban délután három órakor a Csetepaté című vidám produkció adja elő két szlovák társulat, a Divadlo „A” és a Divadlo Shanti. Ők álltak össze Prievidzában, hogy színpadra állítsák Carlo Goldoni nagy sikerű komédiáját sok humorral.

A Soproni Petőfi Színházban ezen a napon este fél kilenckor látható az Othello. Győri és inárcsi független társulatok, a RÉV Színházi és Nevelési Társulat és a KB35 hozták létre ezt a Shakespeare művéből készült produkciót, amely a második Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) fődíjas előadása volt.

A házigazdákat a Sopron Balett képviseli a kiegészítő programok között ezen a napon. A csodatévő lány este hat órakor táncol a Liszt Központban.

A Nemzeti Táncszínház színházi nevelési programjaként szeptember 24-én délben a Liszt Központban a Talpuk alatt című produkcióval kísérő rendezvényként szerepel a Progressen. Ezen a versenynapon délután három órakor a Soproni Petőfi Színházban a Bánatóceán című mozgásszínházi produkció tekinthető meg  az oroszországi Szurgut városából érkező Tyeatr plasztyiki pantomimi „Grotyeszk” előadásában. A csapat mozgásszínház és a pantomim eszközeivel mutat be három etűdöt a fájdalom és keserűség témájára. Közülük az Alpesi ballada a belorusz író, Vaszil Bikov kisregénye nyomán készült, s egy olasz lány, Giulieta és egy belorusz fogoly, Iván szökését meséli el egy koncentrációs tábor poklából.

A Liszt Központban délután öt órakor szerepel a rendezvény műsorán a Pillangó. Henri Charrière regényét, amelyből Dustin Hoffman főszereplésével világhírű filmadaptáció is készült, sokan ismerik. Tárnoki Márk rendezőszakos egyetemi hallgató a budapesti FAQ, a győri RÉV, valamint az inárcsi KB35 tagjaival karöltve állította színpadra a műből készült monodrámát, amelyet Balla Richárd előadásában látható.

Ezután a Soproni Petőfi Színházban este nyolc órakor a zágrábi Ludus Teatar csapata egy valós eseményeken alapuló társadalmi drámát álmodott színpadra mozgás- és rítusszínházi formában Anka címmel. A két lány között kibontakozó szerelem és az azt megtorolni akaró társadalmi közeg összecsapása kemény emberi és társadalmi kérdésekkel szembesíti a nézőket.

A fesztivál zárónapján szeptember 25-én délután kettő órakor Igaz történet alapján a Nemzeti Táncszínház színházi nevelési programja zajlik majd a Liszt Központban. A fesztivál másik nagyszabású kísérő előadása A félkegyelmű  este hat órakor lesz a Soproni Petőfi Színházban. A Komáromi Jókai Színház produkciója Dosztojevszkij híres regényét viszi színpadra a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház alkotója, Martin Huba rendezésében.

A Progress díjkiosztó gáláját este kilenc órakor tartják a Liszt Központban a Local Vintage Company közreműködésével.

 

Néhány off-programról bővebben:

Abigél titkai, fotók, leírás:

https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1303-abigel-titkai.html

Birosz Davidovics síremléke, fotók, leírás, szereposztás:

https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1300-az-evad-eloadasa-sopronban!.html

A félkegyelmű, fotók, leírás, szereposztás:

https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1302-kozonsegdijas-eloadas-erkezik!.html