Hírek - 2019. június 15.Tommy, a varázsló

Megközelítőleg 45 perces improvizációs szólóval nyitott a workshopján. Minden rezdülésével, hangszerének szinte összes pontjának megszólaltatásával sugározta a ritmust, a tempót, a zenét. Megvillantotta, a SopronDrumon miért tartják a szakma és a világ egyik kiemelkedően fontos dobosának.

Tommy Cambell eleinte kosárlabdázónak készült, majd egy sérülés miatt úgy döntött, hogy a dobolás hosszabb távú és biztonságosabb karriert jelent számára. Diplomája megszerzése után Dizzy Gillespie zenekarának tagja lett, ahol 1982-ig dolgozott; majd csatlakozott John McLaughlin csapatához. Miután 1988-ban New Yorkba költözött, saját formációjában együtt dolgozott Charnett Moffett, Aydin Esen és Eubanks mellett. Dániel Kikoski és Alex Blake triójában is muzsikált. Közreműködőként az 1990-es években dolgozott Stanley Jordannal, a Manhattan transzferrel, Ray Andersonszal és a Mingus Big Band-szal. Progressziv, kreatív, kísérletező stílusú dobos. Szereti a fúziós muzsikát, a szabad zenélést.

Humora, kisugárzása, barátságos, bölcs mosolya, szabadsága, legmagasabb szintű hangszeres tudása energiát átadóan működött a workshopján. Játszott, mesélt, poénkodott. Megcsodálhatta mindenki magas szintű technikai tudását. Bemutatta, bátran kísérletezik a ritmussal, a hanggal, stílusokkal, tempókkal, hogy mindig egységessé tegye a zenét. Az ő történetét. Közben leült egy billentyűs hangszer elé és parádésan öltöztette jazz köntösbe a Koldusopera Bicska Maxi dalát. Szerinte nem árt, ha egy dobos más hangszerrel is elboldogul, megkönnyíti ez a közös játékot, a ritmus embereinek alkalmazkodását egy zenekarban.

Tommy Cambell vérében buzog a dobolás ősi titka. A teremtő erő, a felfelé való törekvés, a találkozások, fúziók új energiái. A hangszere mögött a ritmusok ősi birtokosának tűnik. És a varázslók titka épp az, hogy megfejthetetlenek. Csak az égiek tudják a titkukat. Ők azonban titkolják ezt. Hangszertartásként a dobkirályok előtti tiszteletből.

(V.R)   
 

A jazz a tanár

A jazz a tanár, a funk a gyermek - mondta Tommy Cambell a legendás dobos a SopronDrumon tartott workshopja után a Petőfi Színházban, amikor leültünk beszélgetni vele.


- A progresszivitás, útkeresés, az improvizáció mennyire fontos a mai dobos nemzedék számára annak tükrében, hogy ön is újítónak számít?
- Nagyon fontos. Akadnak emberek, akik arra specializálódnak, hogy improvizálnak. Mindig úttörő munka ez a műfajokon belül.

- Hol születnek meg a ritmusai?
- Néha természetes módon a fejemben, gondolataimban, érzéseimben, máskor otthon gyakorlás, improvizáció közben, mikor készülök a koncertekre, s megpróbálok valami újat kitalálni.

- A mostani workshopjában műanyag játékokkal, azoknak megszólaltatásával is szemléltette: a ritmus, a hang mindenütt jelen van az életünkben. Jelzés, utalás volt ez?
- Érdekessé szerettem volna tenni az előadást, nem akartam szimbolizálni semmit. A ritmus pedig tényleg mindenhol jelen van az életünkben.

- Egy dobos gyors, pontos, tehetséges vagy szorgalmas?
- Mindez együtt. Legyél gyors, de lassulj, amikor szükségét érzed. A lényeg, mindegyik te legyél.

- Mennyit gyakorol egy nap?
- Trükkös, nehéz kérdés ez. Fiatalabb koromban többet gyakoroltam mint most, de megtanultam, hogy különböző területekre figyelve koncentráltan próbáljak.

- Meghatározta, megfordította bármelyik koncertje is az életét?
- A memóriám nem a régi, nehezen tudom felidézni kivel, mikor léptem fel, kik voltak mellettem. Emlékszem, a müncheni olimpia stadionban százezer ember előtt Dizzy Gillespie zenekarával muzsikáltam. Voltak  Stanley Jordannal, a Manhattan transzferrel is jó koncertjeink. Léptünk fel a Carnegie Hallban is, arra fantasztikus élményként gondolok vissza. Az édesanyám, aki mindig támogatott, vendégem volt, még egy szobában is laktunk akkor. Jó erre visszaemlékezni.

- Mit tanácsolna a jövő dobosainak?
- Egy ilyen workshop sem elég arra, hogy átadjam ezt. Nálam az egy óra is két órát jelent. Legyenek kreatívak, állítsák magasra a mércét. Ha az a célod, hogy pénzt keress, minőségre törekedj. Ha szenvedélyes zenét szeretnél adni az embereknek, akkor küzdjél meg érte.

- Ön melyiket választotta: a pénzt vagy a művészi utat?
- A szenvedélyért és zenéért ülök a dobok mögé, ezért vagyok szegény, de ugyanúgy tennék mindent, mint eddig. Semmin nem változtatnék.

- Ha valaki odaállna az ön dobfelszerelése mellé, hogy szívesen leülne a helyére, mit mondana?
- Menjél New Yorkba, inspiráló hely. Keress példaképeket magadnak, olyan embereket, akikre szeretnél hasonlítani és találd meg a zenei irányod. Ne feledd: a jazz a tanár, a funk a gyermek.

Varga Róbert
 

Fotók: Hortobágyi Oros