Hírek - 2019. március 25.Újabb együttműködés az Europaballett-tel

A következő évadban is készül közös előadás a Sopron Balett és St. Pölten-i Europaballett közreműködésével a leghűségesebb város teátrumában - jelentette be Pataki András, a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője annak az osztrák csoportnak, amely megtekintette A szving meg a tangó vasárnapi előadását.

Pataki András elmondta: nagyon örül annak, hogy létrejött az együttműködés nem csak a balettegyüttesek, hanem a két város között is. Ennek  az eredménye, hogy szombaton delegáció érkezett az osztrák településről a városházára. St. Pölten ugyanis  2024-ben indul az Európa Kulturális Fővárosa címért, s Sopronnak a most kialakult kapcsolatnak köszönhetően  jó lehetősége nyílik közös programok létrehozására. Így a táncosok és városok, a művészet és települések találkozásai gyümölcsözőek lehetnek mindkét fél számára.

Az együttműködést tovább erősítve tervezik, hogy a következő szezonban a Stabat Mater című táncművet az osztrák együttessel közösen készítik el, s jövő februárban pedig a St. Pölten-i Europaballett egyik előadása látható kétszer a soproni színházban.

Demcsák Ottó, a Sopron Balett vezetője Weöres Sándort idézve arról beszélt vendégeinknek, hogy a tánc a testből font jelbeszéd, s mindez most A szving meg a tangó előadásban többfajta üzenetet hordozva jelenik meg. Hat a közönségre és ez a jelbeszéd adja a művészi találkozások energiáit, az előadás élményeit mindenki számára.  

Az Ausztriából érkező csoportot - akiknek nagyon tetszett az előadás- Kovács Árpád nemzetközi kapcsolattartó kísérte és kalauzolta Sopronban.

A szving meg a tangó stábja vasárnap nagy ünneplés közepette búcsúzott el ebben az évadban a soproni nézőktől, akik zúgó vastapssal köszönték meg a mindenki számára feledhetetlen 23 előadásból álló sorozatot. Tárgyalások folynak arról, hogy a produkció később még színpadra kerüljön akár Ausztriában vagy Németországban.

A szving koreográfiáját Rovó Péter, az argentin-tangó jelenetékét Szakál Attila készítette. A rendező Demcsák Ottó. A színpadon a soproni és környékbeli zenészekből álló Local Vintage Company játszott.

Pataki András, Demcsák Ottó és Kovács Árpád
Vendégeink egy csoportja
Az előadás szereplőivel is találkozhattak osztrák nézőink
Közös csoportkép a színház erkélyén
Fotók: Szalay Károly
Nagy ünneplésben részesültek a táncosok. Feledhetetlen mindenki számára az előadás
A Local Vintage Company frontemberei
A zenekar emlékezetes teljesítményt nyújtott a nagy sorozatban
Képek az előadásból: Szalay Károly