Hírek - 2019. március 6.Fesztiválokon a soproni sikerdarab

Pozsonyban, Budapesten, Debrecenben és Kisvárdán is szerepel a soproni színház idei sikerdarabja, az Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című művéből készült színpadi játék, amelynek rendezője Pataki András. A rangos fesztiválokat, szakmai meghívásokat magában foglaló turnét március 20-án kezdi meg a két főszereplő: Kiss Szilvia és Gál Tamás.

A Soproni Petőfi Színház, a Csallóközi Csavar Színház, a Mikházi Csűrszínház, a Forrás Színház és a Malom Színház koprodukcióját Pataki András állította színpadra, ő alakította ki a díszletvilágot is. Az előadás ebben az évadban folyamatosan telt házakat vonzott a soproni teátrum kamara játszóhelyén, a Liszt Ferenc Kulturális Központban, a foglalások miatt a jegyek előre elfogytak. A műsorra került feldolgozás különlegessége, hogy a színpadi adaptációban szereplő két színész, Gál Tamás és Kiss Szilvia a valóságban is házaspár. 

A darabot március 20-án láthatják a nézők a huszonkilencedik Debreceni Tavaszi Fesztiválon, amelynek a műfajok egymásba kapaszkodása, az évfordulók és az önismeret a hívószavai. A produkció olyan érdeklődést váltott ki a határon túl is, hogy rangos meghívásként műsorra tűzte a Szlovák Nemzeti Színház március 23-án. A budapesti közönség is érdeklődéssel fordult az előadás felé. A Magyar Művészeti Akadémia Köztestülete „Szó, szín, játék” néven sorozatot szervez a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán, s ott is vendégül látják a színpadi játékot április 8-án. A stáb és a leghűségesebb város teátrumának szakmai sikere továbbá, hogy a Jelenetek egy házasságból című előadás bekerült a Magyar Színházak XXXI. Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramjába, a zsűri és a nézők június 24-én tekinthetik meg a darabot, amely iránt más magyar települések is érdeklődést mutatnak. Így a turné még biztos nem ér véget. 

A Jelenetek egy házasságból Bergman egyik legjelentősebb és legnépszerűbb filmje, melyet 1973-ban mutattak be. Marianne és Johan története pontosan és végtelen empátiával beszél két ember kapcsolatának bonyolultságáról. Sokszor szórakoztató, máskor szívszorító jelenetek láthatók egy férfi és egy nő szerelmének történetéből. Felvillan a kétpólusú világ, a nő és férfi konfliktusokkal teli élete.

Az előadás dramaturgja Molnár Anikó, a jelmeztervező Szélyes Andrea.

Szereplők a szerepeikről:

 - A darabban Johan boldogságkeresése közben összekeveri a szabadságot a pillanatnyi, néha anarchiába hajló és múló örömök hajszolásával. Ő azt hiszi, mindent tud az életről, kilép a házasságából. Valami újat és őrültet akart átélni, és nem vállalja azt, hogy ebben a felesége legyen a partnere, pedig szereti őt. Megsebzik, gyötrik egymás, harcolnak a másikkal, és csak későn jönnek rá, ha megbeszélték volna a kapcsolatukat, akkor újraépíthették és -tanulhatták volna magukat, az egész házasságukat -mondta Gál Tamás a szerepéről.

-  Egy kapcsolatban napi szinten meg kell harcolni a másikért. Nem szabad a szőnyeg alá söpörni a problémákat, a másik lelke, a törődés, a beszélgetés, a figyelem nagyon fontos. A parazsat, a tüzet, a szerelmet táplálni kell,  ez nagyon kemény munka, mert egy házasság nem azzal ér véget, hogy papírt kap az ember erről, ott kezdődik az igazi próba a másikért. Őszinteségben kell élni, energiát követel ez, de megéri – hangsúlyozta Kiss Szilvia.