Hírek - 2019. február 27.Teátrumi Színözön újra

A Teátrumi Színözönt a Soproni Petőfi Színház hívta életre 2013-ban. Országos és nemzetközi hírű produkciók, táncszínházi előadások kamaraszínpadi, mozgásszínházi kompozíciók egyaránt szerepelnek ezen a fesztiválon a műfaji sokszínűség jegyében. A rendezvény keretében lehetőséget biztosít a soproni teátrum az évad legjobb alternatív és amatőr színházi előadásainak, társulatainak a bemutatkozására is. Így lesz ez márciusban.

A Soproni Tavaszi Napok programjához illeszkedve immár ötödször rendezik meg ezt a találkozót a leghűségesebb városban. Ennek keretében látható Jókai Anna Fejünk felől a tetőt című művéből készült előadás az Ivancsics Ilona és Színtársai társulat előadásában március 29-én este hét órakor a Liszt Ferenc Kulturális Központban. Másnap, március 30-án délután három órakor a Soproni Petőfi Színházban Michael Frayn Még egyszer hátulról című komédiája látható a komlói Súgólyuk Színház előadásában. A házigazda soproniak március 27-én este hét órakor a színházi klubban Sławomir Mrożek Tiszteletesek című felolvasó színházi előadással szerepelnek ezen az eseményen.

A történet szerint két személy jelenik meg a remélt egy helyett a kiírt állásra. Ugyanazon a napon a New England-i parókiára két tiszteletes – egy férfi és egy nő – érkezik, hogy betöltse az üresen maradt papi pozíciót. A Plébánia Tanács vezetője fogadja őket, majd sorban megjelennek a tanács többi tagja is, szavaznak, kit válasszanak új plébánosuknak. Közben a mrozeki világ, a jellemábrázolás, a helyzetek mind megmutatják, miért is tartják a lengyel írót a szatíra, az abszurd és dráma nagymesterének.

A  darabot Pápai László rendezi. Szereplők: Molnár Anikó, Savanyu Gergely, Simon Andrea, Both Gréta, Papp Attila, Szőcs Erika, Demeter Helga, Marosszéki Tamás, Ács Tamás.

Jókai Anna művét március 29-én tekinthetik meg a nézők
A komlóiak március 30-án lépnek fel
A soproniak március 27-én mutatkoznak be, a rendező Pápai László