Hírek - 2019. január 11.Szenvedély, szving, tangó
Együttműködési megállapodást kötött a Soproni Petőfi Színház és a St. Pölten-i Europabalett. A rangos, szakmailag jegyzett osztrák műhelyben több mint tíz nemzet táncosai dolgoznak, turnéznak, fesztiválokon lépnek fel a világ több pontján. A mostani együttműködésnek köszönhetően az idei évadban A szving meg a tangó produkcióba vendégtáncosok érkeznek Ausztriából a leghűségesebb városba. A Sopron Balett magyar és orosz tagjai mellett így most színpadra lép négy brazil táncos, két fiú és két lány.
Demcsák Ottó a táncjáték zenei világáról elárulta, Szakál Attilával szeretnék, ha Astor Piazzolla argentin zenésznek, zeneszerzőnek, a "tangó királyának" a szellemisége is megjelenjen az egyik részben, a szvingnél pedig Rovó Péternek Benny Goodman, Duke Ellington jó inspirációkat, kiindulási pontokat tud majd nyújtani. Különlegessége lesz az előadásnak, hogy a soproni Local Vintage Company zenekar játszik mindkét felvonásban. Az élőben hallható muzsika is hozzájárul a táncélmény befogadásához, a stílusok, műfajok megjelenítéséhez. A díszlettervező Pataki András.
-A tangó nagy zeneszerzőjének, Piazzolának a világa, zenei hangulatai, drámai szélsőségessége, a szerelemféltés, a férfias rivalizálás, a női titok, szenvedély és tűz együttesen jelenik meg az előadásban, amelynek története lineális, követhető. Nem tánctörténeti előadást akarunk létrehozni, hanem megmutatni azt, hogy két nagyvárosban: New Yorkban és Buenos Airesben miként szeretnének az emberek létrehozni egy új világot. A néző érzelmi, intellektuális befogadó készségére mindenképp szeretnénk hatni, a minőséggel, látványvilággal, a táncművészeti elemek széles és színes tárházának a felvonultatásával – mondta Demcsák Ottó.
Rovó Péter már nem először mutatkozik be koreográfiával Sopronban.
-Tizenöt éve koreografálok darabokat, ebből tíz éve a világ számos színpadára terveztem, alkottam produkciókat. A szwing mind lelkületében, mind lendületében nagyon sokrétű érzelmi skálát vonultat fel – hangsúlyozta a koreográfus, aki hozzátette: az előadás és a történet komoly, mély üzenetet hordoz a napjainkban elhalványuló empátiáról, valamint elfogadásról.
- Az egyszerű emberek egyszerű hétköznapjaiban rejtező boldogságot, a problémáikkal való küszködést zeneileg és tánctechnikailag bemutatni jelentős feladat a művészek számára. A legigényesebb hangokat nem a véletlenre bíztam, ezért kértem fel Szénási-Rovó Diána segítségét mind a dalok, mind a zenekar összeállításában. A már ismert számok más feldolgozásban és élőben lesznek hallhatóak egy, erre a darabra külön összeállt soproni zenekarral. A Sopron Balett művészei mellett főszerepben mutatkozik meg Papp Attila színművész, aki már a Poulenc-Rovó: Csinovnyik halála című balettben Budapesten a SŐT7 Fesztivál keretében megmutatta, hogy mennyire tehetséges a táncszínházi műfajban is – tette hozzá Rovó Péter.