Hírek - 2019. január 3.A Gazdagság - próbafotók!

Nagy energiákat mozgatva próbálják a színészek Arisztophanész A Gazdagság című komédiáját a Soproni Petőfi Színházban. A bemutató január 19-én lesz. Pomezanski György fotói segítségével a kulisszák mögé pillanthatunk be, s az is kiderül közben: milyen az, amikor a pénz okoz vakságot.

Béres László rendező otthonosan mozog a színházban, jól ismeri a társulatot, hiszen néhány éve Az elveszett levél című Caragiale-vígjátékot állította emlékezetesen színpadra. Az elmúlt évadban is láthatta a soproni közönség egy másik munkáját, hiszen A Zsugori című zenés komédiát is ő rendezte a komáromi teátrummal készült koprodukcióban. Most is ötletek tárházával érkezett Sopronba, hogy különleges színházi élményt jelentsen az előadás a közönségnek. Ehhez eljöttek segítői, a koreográfus Dávid Péter és a jelmeztervező Ledenyák Andrea, így mozgalmas, látványos komédia készülhet a Petőfi Színházban. Maszkos játékkal szórakoztatják a színészek a nézőket, ehhez Mikó F. László képzőművész készített 24 maszkot. A darabhoz Papp Gyula írt 17 dalt. A művet Katona Imre dolgozta át mai színpadra, ő találta ki a produkció játékterét, díszletvilágát.  

Az országban ebben az évadban csak Sopronban tekinthetnek meg a nézők eredeti görög komédiából készült előadást, amelynek világába kalandozva sok érdekességre lehet rálelni. Arisztophanész Plutosz című komédiájának a bemutatója Kr. e. 389-ben volt, a 97. olimpiasz 4. évében, amikor az athéni démosz kincstára teljesen üres volt a háborúk és a korrupció miatt. Ekkor írta meg ezt a művét, hogy megmutassa, milyen az, amikor a pénz mindent és mindenkit elvakít. Állítólag amikor I. Dionüsziosz szicíliai türannosz megkérdezte Platóntól, hogy milyenek az athéniak, Platón egy Arisztophanész-komédiát adott a kezébe, mondván, ebből ismerheti meg a legjobban az ott élő embereket.

Arisztophanész gúnydal gyökerű komédiákat írt, maró, csípős humorral, jó adag kritikai szemlélettel. A műfaj, amit képviselt azért is volt népszerű, mert ezzel is a közösséget kívánta megóvni. Pellengérre állított jelenséget, emberi típusokat, jellemeket, szokásokat. A görög nép pedig igényelte ezt a fajta humort, a megtisztító nevetést. Így gyakorlatilag őt tekinthetjük a politikai kabaré egyik magvetőjének. Igaz, ebben segített neki az is, akkoriban törvény garantálta, hogy mindent és mindenkit meg lehessen nevezni. Ezért is volt az ókomédiák nyelve szabadszájú, viszont a remek magyar irodalmi személyiségek tehetsége, leleménye, így Arany János fordítása számtalan új kifejezéssel gazdagította a magyar nyelvet. Például neki köszönhetjük az enyelegni szót is.

Arisztophanész művének soproni színpadi bemutatója Katona Imre szerint egyfajta szimbóluma is a komédia évadának, hiszen a műfaj őshazájából kerül színre egy olyan a darab, ami felvillantja: milyen is volt eredetileg az igazi  görög komédia.
 
Az előadásban színpadra lép Szélyes Ferenc, Ács Tamás, Szőcs Erika, Savanyu Gergely, Papp Attila, Demeter Helga, Marosszéki Tamás, Molnár Anikó, Major Zsolt, Simon Andrea, Horváth Dávid és Kiss Noró.

Rövid tartalom öt mondatban: Plutosz a gazdagság és bőség Istene. A jóslat szerint akinek a házába belép, az „meggazdagszik.” Miután visszanyeri látását, vagyonossá teszi a szegényeket, és nyomorba dönti a gazdagokat. Ez a helyzet azonban hihetetlenül komikus, abszurdba illő változásokat idéz elő. Olyanokat, amely felborít egy egész társadalmat.

Fotók a próbáról: Pomezanski György