Hírek - 2018. november 4.Radnóti-díj Pataki Andrásnak

Művészpedagógiai munkásságáért Radnóti-díjat vehetett át Pataki András rendező, a leghűségesebb város színházát működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője a XXXVIII. Radnóti Miklós Nemzeti vers-és prózamondó verseny díjkiosztó gáláján vasárnap Győrben, a Generációk Házában.

A kétévente életre hívott eseményen egy ilyen jellegű elismerést osztanak ki. Az indoklás szerint Pataki András az elmúlt 25 évben nagy szerepet vállalt a Magyar Versmondók Egyesületének munkájában, rendezvényeinek szervezésében, lebonyolításában. Számtalan helyen, az egész Kárpát-medencében vesz részt a zsűrizésben versmondó versenyeken, táborokban. Elkötelezett híve a költészetnek, az irodalomnak, tanítási tevékenységének eredményeként több színészt, köztük díjazott művészt segített a pályára Magyarországon, Erdélyben, a Vajdaságban. Munkájának eredményeként jött létre a Progress  Sopron nemzetközi alternatív és amatőr színházi fesztivál. A laudációt Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének az elnöke tartotta, ami után Pataki András Nagy László Víg esztendőkre szomjas című költeményét mondta el, emlékezve a nemzeti gyásznapra.

A XXXVIII. Radnóti Miklós Nemzeti vers-és prózamondó versenyen a Kárpát-medence különböző versmondó versenyeinek győztesei, rangos díjazottjai léptek színpadra. Idén 28-an indultak a nemes vetélkedésen két kategóriában, középiskolás és ifjúsági, valamint felnőtt korcsoportban. Összesen hat elismerést osztottak ki számukra.