Hírek - 2018. október 19.A keringőkirály premierje

Ifjabb Johann Strausst azóta nevezik keringőkirálynak, amióta megkomponálta az Egy éj Velencében című operettjét, s ennek egy részét 1880-as évek elején bizonyos források szerint Sopronban írta. Művét most először mutatják be abban a városban, ahol alkotta. A premiert október 20-án este hét órakor tartják a Petőfi Színházban.

Hatalmas izgalommal készül az Egy éj Velencében című nagyoperett stábja a bemutatóra a soproni teátrumban. Színháztörténeti pillanat is ez, Strauss talán nem gondolta, hogy 2018-ban az ő művével nyílik meg a Komédia évada Sopronban, miközben kalandos utat járt be ez az alkotása.

A zeneszerző 16 operettjének mindig Bécsben volt a bemutatója, csak ennek az egynek nem, Strauss ugyanis összekülönbözött az osztrák igazgatóval. A bécsi közönség megsértődött emiatt. Több rajongó elutazott az 1883. október 3-án megtartott első berlini előadásra. Igyekeztek botrányt kelteni a produkció körül, fütyültek is, miközben a komponista barátai nagy ovációval tapsoltak. Egy interneten fellelhető forrás szerint A Vossische Zeitung másnap ezt írta: "A darabot a közönség vegyes érzésekkel fogadta. A tapsolók harcban álltak az ellenzékkel, és az ellenségeskedés a harmadik felvonásban már fenyegető jelleget öltött." Hat nappal a berlini premier után aztán a bécsi Theater an der Wienben is bemutatták az Egy éj Velencében előadást, hatalmas sikerrel. A mű ezután bevonult az operett klasszikusai közé.

Magyarországon először 1887-ben játszották a darabot, színre került Budapesten, Szegeden is, viszont Sopronban most először láthatják a nézők ezt az operettet, méghozzá Szolnoki Tibor és Zsadon Andrea művészeti vezető irányításával, akik játszanak is a produkcióban.

Strauss városban íródott művének ez az első soproni premierje így, méghozzá kerek évfordulóval: az ősbemutató 135 évvel ezelőtt októberben volt. Keretes és ünnepi történet ez, különleges szombatot tartogatva a nézőknek.
 

Az előadásban Vadász Zsolt, Teremi Trixi, Domoszlai Sándor, Denk Viktória, Sipos Marianna, a soproni társulat ismert művészei: Savanyu Gergely, Ács Tamás, Molnár Anikó, Papp Attila, Major Zsolt, Farkas Tamás, Szalai Dóra, Rovó Péter, Galkó Balázs, valamint Szabó László lépnek még színpadra, kiegészülve a népes kórussal. A koreográfus Demcsák Ottó, a díszlet Frieder Klein,  a jelmez Tóth Barna nevéhez fűződik. A zenei vezető és karmester Oberfrank Péter, a másik karmester Tassonyi Zsolt.

Híradások a a soproni premierről az M5 és a Sopron Tv műsaraiban:

http://www.mediaklikk.hu/cikk/2018/10/18/keszul-az-idei-evad-elso-nagyszinpadi-bemutatoja-az-egy-ej-velenceben/

http://www.youtube.com/watch?time_continue=682&v=rvGdreaEDIo