Hírek - 2018. április 15.The Blues Brothers: vastapsos premier

Zúgó vastapsot és nagy közönségsikert hozott a The Blues Brothers – The Hungarian Show soproni premierje a Petőfi Színházban. A stábot hosszú percekig ünnepelték a nézők.

Egyéves előkészület után  Feke Pál és Serbán Attila rendező, művészeti vezető, főszereplő kettős irányításával színpadra került a látványos, nagyszabású show, amelyben a világhírű film dalai hangzanak el, Miklós Tibor fordításának köszönhetően magyarul.

A közönség hatalmas, zúgó vastapssal fogadta az egyedülálló látvány-és díszletvilággal, koreográfiákkal, jelmezekkel, a magyar zenei élet legjobbjait felvonultató zenekarral készült produkciót, amelyben a Sopron Balett táncosai is elvarázsolják a közönséget. A jó hangulatú, emlékezetes premierre eljött Rosta Mária producer, a Zikkurat Színpadi Ügynökség vezetője, Nacsa Olivér humorista, Nagy Sándor, Szolnoki Tibor, Zsadon Andrea színművészek és Szente Vajk is, aki a keretjátékok szövegének megírásában segítette az alkotókat.

Az előadás után Pataki András távollétében Demcsák Ottó, a Sopron Balett vezetője köszöntötte a fogadáson a nézőket. Kitért arra, hogy az évad utolsó felnőtt bérletes premierje megmutatta az értő és érző lelkű közönségnek: ez a társulat ebben a műfajban is képes kiemelkedőt nyújtani. Nagy kihívás a kis létszámú együttes életében egy ilyen feladat teljesítése, nem lehet tévedni, bukni, és ehhez szükséges az alázat, a szeretet, a tudás, amely összetartja őket.

Feke Pál és Serbán Attila alkotó páros külön köszönetet mondott Pataki Andrásnak, hogy ezt a show-t Sopronban mutathatták be, s a teátrum igazi alkotói szabadságot biztosított ehhez számukra. Nagy álmuk valósulhatott most meg így egy remek csapatmunka eredményeként. Ezért részükről a színház minden munkatársának jár a köszönet, s bíznak abban, hogy a Miklós Tibor előtt is tisztelgő produkció innen indulhat tovább országos utakra is.

Dr. Fodor Tamás, a város polgármestere is gratulált a stábnak. Hangsúlyozta, megint egy új arcát mutatta meg a soproni színház, hogy ebben a műfajban is képes ilyen magas színvonalú, sikeres produkciót létrehozni. Kiemelte, a társulat az elmúlt években igen komoly programot vitt végig és reméli, hogy a következő évadban is hasonló módon lesz képes elvarázsolni a nézőket.

Az előadás szünetében nyílt meg Húros Annamária díszlet-és jelmeztervező  Tovább a sárga úton... című kiállítása. Erről külön hírben számolunk be.