Nyílt nap, 2014 - a Soproni Petőfi Színházban
Az elmúlt év óriási sikere után a közönség kívánságára ismét nyílt napot rendez a Soproni Petőfi Színház szeptember 20-án (szombaton) délelőt tíz órától este tízig. A magyar dráma napja ünnepléseként életre hívott rendezvényen színes programok várják a közönséget.
A nézők ezen a különleges szombaton ismét bepillanthatnak a kulisszák mögé, körbejárhatják a színház rejtett zugait, találkozhatnak a társulat népszerű tagjaival, akik közül többen jelmezbe bújnak, hogy közös fotók készülhessenek velük. A nyílt napon itt lesz Dinnyés József, a legendás dalnok, fellép a Soproni Fuvola Kvartett, és a közönség színpadon láthatja a nemrég megalakult Sopron Balettet. Mindemellett számtalan érdekes szórakoztató program várja a családokat, kicsiket és nagyokat a magyar irodalom jegyében. Farkas Tamás színművész Egy kis XX. század címmel idézi meg egy békebeli világ kávéházi hangulatát. A gyermekek találkozhatnak Lúdas Matyival, Fazekas Mihály igazságosztó hősével a celldömölki bábcsoport ajándékaként, a nagyobbak pedig nevethetnek Petőfi Sándor klasszikus történetén, A helység kalapácsán, amelyet Gál Tamás ad elő. Aki pedig szereti Rejtő Jenő kacagtató történeteit, annak feltétlen ott a helye a Rejtő, a megejtő című zenés színpadi műsoron, amikor is Piszkos Fred visszatér, s vele tartanak a soproni társulat tagjai. Házigazda: Varga Róbert újságíró. Ezen kívül a színészek Hang-tár című zenés műsorral kedveskednek a szórakozni vágyóknak.
A nagyszabású eseménysorozat keretében rendezi meg a Soproni Petőfi Színház a tavaly elindult Teátrumi Színözön című programját. Ezúttal három, a maga módján különleges eladást láthatnak a nézők. A nyílt napon borkóstolóval és zsíros kenyérrel várják az érdeklődőket, akik ezen a napon kedvezményes áron válthatják meg bérleteiket, hogy mindig biztos helyük legyen a soproni teátrumban.
Ezen a napon 10% kedvezménnyel válthat bérletet a színház pénztárában 14 és 20 óra között!
A kedvezmény a nagyszínházi felnőtt bérletre vonatkozik.
Előadások:
- 2014. szeptember 20. szombat 10:00 - Petőfi Színház - Bérleten kívüli