Joseph Stein - Jerry Block - Sheldon Harnick Hegedűs a háztetőn musical

A világsikerű Hegedűs a háztetőn már több generáció óta meghódítja a színpadokat és a nézők szívét. Történetünk Anatevkában, egy elképzelt, zsidók lakta faluban játszódik, a cári Oroszország területén. Ebben a perifériára szorult, zárt közösségben a hagyományok jelentik az összetartó erőt és a biztonságot. “Hiszen hagyományok nélkül olyan ingatagok lennénk, mint a hegedűs a háztetőn.” - így fogalmaz a darab elején történetünk főszereplője, Reb Tevje, a falu tejárusa, aki ekkor még nem sejti, hogy éppen a túlzott hagyománytisztelet fogja szülni a családjában a legnagyobb konfliktusokat. Hiszen a fiatalok gyakran nem úgy képzelik el a boldogságot, ahogyan azt a hagyományok diktálják - így vannak ezzel Tevje eladósorba került lányai is. A gondoskodó családfő a hagyományok tisztelete és a gyerekei iránti feltétlen szeretet között őrlődik, azonban hamarosan világossá válik számára, hogy a valódi veszélyt nem a hagyományok felrúgása jelenti…

 

Csáki Benedek - rendező

"Fiatal alkotóként nap mint nap találkozom a világunkban jelen lévő progresszió és tradíció állandó, dinamikus harcával, mind művészi, mind világszemléleti szempontból. E két véglet közötti feszültséget a saját bőrömön is tapasztalom. Hiszem, hogy mind az életben, mind a művészetben hidakat kell alkotnunk, és a Hegedűs a háztetőn egy egyszerre szívet melengető és szorongató történet, mely felteszi a kérdést, hogy kellő empátiával és nyitottsággal, ez a két világ közeledhet-e? Hiszem, hogy a Soproni Petőfi Színházban ez a híd felépül."

 

Főbb szerepekben: Kiss Zoltán m.v./Jámbor József m.v., Szőcs Erika, Szupper Fanni, Marosszéki Tamás

 

Rendező: Csáki Benedek

 

A HEGEDŰS A HÁZTETŐN bemutatását a Music Theatre International (www.mtishows.eu) és a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség (www.theatrum-mundi.hu) között létrejött megállapodás tette lehetővé.

 

FELNŐTT | KOMBINÁLT | REFLEKTOR | HORIZONT BÉRLETBEN

 

Korhatár: 10+