
H. C. Andersen A rút kiskacsa mesebalett
Andersen-mesét bizonyára olvastunk már – gyerekek és felnőttek egyaránt. Ki ne emlékezne a kis gyufaárus lány szívszorító karácsonyi történetére vagy a rendíthetetlen ólomkatona minden akadályt leküzdeni vágyó szerelmére. De sokak kedvence A rút kiskacsa is, amely több más Andersen-meséhez hasonlóan a szenvedő, a kiszolgáltatott, ám figyelemre, megbecsülésre és szeretetre vágyó emberről beszél még akkor is, ha most éppen az állatok világában játszódik a mese története.
A kiskacsa ugyanúgy a helyét keresi a számára adatott világban, akár a (gyerek)ember, ugyanazokat a kérdéseket teszi fel: hogy kerültem erre a világra, miért éppen ide, miért kedvelnek vagy éppen taszítanak el a társaim. S ahogy növekszik, egyre gyakrabban hasonlítja össze magát a társaival – szomorúan és megadóan észlelve, hogy sok hasonlóság ellenére különbözik is tőlük. A különbség pedig nagy úr: az idegent nehezebben fogadják maguk közé az egymáshoz jobban hasonlók, akik a furcsaság kényelmetlen érzését a furcsa lény kirekesztésével igyekeznek távol tartani maguktól. Mit tehet ilyenkor a mesehős: világgá megy, hogy megkeresse azt a helyet, ahol megértik és elfogadják olyanként, amilyen. Így még talán csodára sem kell várnia, hiszen az benne van – csak fel kellene, hogy ismerjék a társai.
Andersen meséje ezúttal a klasszikus balett eszközeit használó táncjáték során bomlik ki a gyermek és felnőtt nézők szeme előtt. Alekszej Batrakov koreográfiája a természet rendjét követve négy évszakon át mutatja meg a kiskacsa viszontagságos kalandjait, miközben Húros Annamária díszlet- és jelmezvilága időtlenné változtatja a történetet azáltal, hogy az állatszereplőket három különböző korstílus jelmezvilágába varázsolja át. A mesebalett koreográfiája Mendelssohn zenéjére készül.
Az előadás kb. 60 perces.
A szöveg módosításához kattintson ide!
Szereplők:
Egyéb munkatársak:
Előadások:
- 2025. március 27. csütörtök 14:30 - Petőfi Színház - Weöres bérlet - Jegyvásárlás
- 2025. március 27. csütörtök 12:00 - Petőfi Színház - Illyés bérlet - Jegyvásárlás
- 2025. március 26. szerda 12:00 - Petőfi Színház - Benedek bérlet - Jegyvásárlás
- 2025. március 25. kedd 17:00 - Petőfi Színház - Gárdonyi bérlet - Jegyvásárlás
- 2025. március 24. hétfõ 17:00 - Petőfi Színház - Arany bérlet - Jegyvásárlás
- 2025. március 24. hétfõ 10:00 - Petőfi Színház - Gesztenye bérlet - Jegyvásárlás
- 2025. március 17. hétfõ 17:00 - Petőfi Színház - Jókai bérlet
- 2025. március 17. hétfõ 14:30 - Petőfi Színház - Móra bérlet
- 2025. március 5. szerda 14:30 - Petőfi Színház - Zelk bérlet
- 2025. március 5. szerda 10:00 - Petőfi Színház - Hóvirág bérlet
- 2025. március 4. kedd 10:00 - Petőfi Színház - Ciklámen bérlet