A XX. század elhallgatott irodalma Silentio transeo pódiumest

A magyar irodalom mindig is bővelkedett a líra és a próza termékeny kiválóságaiban, ám történelmünk sötét szakaszaiban – mikor embernek maradni is igen nehéz volt – már megfogyatkozott azoknak a névsora, akik morálisan helyt tudtak állni, képesek voltak szólni, vagy épp hallgatásukkal lázadni egy adott kor uralkodó eszmevilága, a háború vagy egy politikai rendszer ellen. Azért találunk néhány nevet a sorban, amelyek viselői iszonyatos áldozatok árán mégis megtették. Nemet tudtak mondani, nem voltak hajlandóak kisebb-nagyobb kompromisszumokat kötve alkotni és élni. Kimondták a kimondhatatlant. Az előadás ebből az elhallgatott magyar irodalomból kíván keresztmetszetet adni, s a közönség a pódiumestet követően talán már ismerősként köszönt majd olyan szerzőket is, mint – a teljesség igénye nélkül – Márai Sándor, Hamvas Béla, Herczeg Ferenc és Szabó Dezső vagy éppen Sinka István és Utassy József.

A Soproni Petőfi Színház, az Esztergomi Várszínház, a Szolnoki Szigligeti Színház és a Forrás Színház koprodukciója

Középiskolás bérletben: fórumszínházi (választható) előadás


Az est szerzőiről  ezen a linken  olvashatnak izgalmas részleteket.

Előadások:


  • 2022. március 10. csütörtök 19:00 - Liszt Központ - Berzsenyi bérlet
  • 2022. március 10. csütörtök 17:00 - Liszt Központ - Roth - Porpáczy bérlet
  • 2022. március 9. szerda 17:00 - Liszt Központ - Roth - Porpáczy bérlet
  • 2022. március 9. szerda 15:00 - Liszt Központ - Herbszt bérlet
  • 2021. június 10. csütörtök 19:00 - Liszt Központ - Bérleten kívüli
  • 2021. június 10. csütörtök 15:00 - Liszt Központ - Bérleten kívüli
  • 2021. június 9. szerda 19:00 - Liszt Központ - Bérleten kívüli
  • 2021. június 9. szerda 15:00 - Liszt Központ - Bérleten kívüli

Kapcsolódó galéria