Isteni színjáték, avagy. Színház klub


Isteni színjáték avagy. címmel több nemzetközi fesztiválon sikeres előadást láthatnak a soproni színházi klub nézői október 27-én (kedden) este hét órakor a Liszt Ferenc Kulturális Központ Széchenyi termében. A RAGNAR, illetve a Csíki Játékszín koprodukciója Orbók Áron és Vass Csaba szereplésével az Újszövetség történéseit vonultatja fel. A néha abszurd, groteszkbe hajló humorú, olykor improvizációnak, stand up comedynek ható, de mindvégig okos, tiszteletteljes, jó ízlésű darab egyszerre mesél hitről, vallásról, a színészetről, valamint a színházról.

Az előadás a RAGNAR és a Csíki Játékszín koprodukciójaként készült és 2015-ös bemutatása óta járt már nemzetközi fesztiválon Prágában (Naostro!), de meghívták Dublinba, a Zsámbéki Y.EAST Nemzetközi Színházi Fesztiválra, az EFOTT-ra, a Gombaszögi Táborba, játszották Budapesten, Kézdivásárhelyen és Dicsőszentmártonban is.

A produkció két színész életét mutatja be akik épp a biblia történéseit játsszák el egy színházban. A sztori az Újszövetség történéseit vonultatja fel. Sőt, előkerül néhány Holt-tengeri tekercs is. Ahogyan haladunk előre, egyre inkább az istent játszó színészeket látjuk. A színészeket, akik olykor valóban hajlamosak istennek (vagy isteninek) képzelni magukat – nem csak a színpadon. Krisztusi Áron és isteni Csaba játszik egymással és velünk: bájosan marakodnak, gonoszan civakodnak. És így van ez a világ teremtése óta. Mindenki játszik, teremt, viselkedik, viszonyul, viszonyít. Így volt ez akkor is, amikor Jézus találkozott Keresztelő Szent Jánossal, az ördöggel, Bertalannal, Jairussal, Júdással, és sorolhatnánk. A történet újra megírja önmagát, és alkalmassá lesz arra, hogy újragondoljuk a hitről, az egymáshoz való viszonyunkról, a színházról alkotott elképzeléseinket.

 
Isteni színjáték, avagy.
Az előadás a RAGNAR és a Csíki Játékszín koprodukciója.
Rendezte és játssza: Orbók Áron és Vass Csaba. Jelmez: Szélyes Andrea. Dramaturg: Kádár-Dombi Katalin.
 

Az előadás megtekintése ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztráció: izso.kati@prokultura.hu

Szereplők:

Vass Csaba

Egyéb munkatársak:

Dramaturg – Kádár-Dombi Katalin

Előadások:


  • 2020. október 27. kedd 19:00 - Liszt Központ - Bérleten kívüli