Katona Imre Isten komédiása misztériumjáték

Assisi Szent Ferenc népszerű alak a szentek legendáriumában. Isten komédiása, Ferenc mosolyt varázsolt az arcokra, és könnyet csalt a szemekbe. Akik hallgatták, itták a szavát. Ferenc új szerzetesrendet alapított. Ő volt az, aki a legenda szerint megszelídítette a farkast, és prédikált a madaraknak. Ő volt, aki karácsony ünnepén először állított betlehemi jászlat a kisdednek. És ő volt, aki testvérének tekintette Isten minden eleven teremtményét – és azon túl a Napot, a Földet, a tüzet és vizet, a szelek járását, a Holdat, a csillagokat.

Ezeket az ikonikus képeket őrizzük róla, Giotto híres freskóinak megfelelően. Katona Imre misztériumjátéka az állóképeket megmozdítja, és felrajzolja nemcsak a történet historikus részét, de olykor azt is, ami a főhős lelkében és képzeletében zajlik – a darab eseményei úgy követik egymást, mint egy igazi film képsorai.

 

A Soproni Petőfi Színház, a kaposvári Csiky Gergely Színház és az Esztergomi Várszínház koprodukciója

Szereplők:

Klára(a felnőtt és a gyermek) – Molnár Anikó
Bernardo Quintavalle –
Öreg ember /Öreg pap – Dráffi Mátyás (Jászai- díjas)
Pietro Bernardone, Ferenc apja / III. Ince pápa – Eperjes Károly
Pietro Cattani/ Az őrül/ A rabló – Major Zsolt
Favarone, Klára apja/ A pap/ Cortonai Illés – Savanyu Gergely
II. Guido püspök/ II. fogoly/ Leó testvér – Szélyes Ferenc
Angelo, Ferenc öccse –
Ortolana, Klára anyja/ A bába/ Mosónő – Simon Andrea
I. felkelő/ A polgár/ Mészáros/ Kapus – Orbók Áron
A nemesúr/ Az érsek/ Paraszt – Farkas Tamás
II. felkelő/ A haldokló/ A poroszló/ Vidéki úr – Kiss Noró
A vajúdó asszony/ A szép lány –
Isten hangja –
Kislány –
Angyalok –
Szerzetesek, falusi és városi nép –

Alkotótársak:

Koreográfus –
Súgó – Szele Júlia
Rendező asszisztens –

Előadások: