Hírek - 2015. július 16.Végtelen Európa újra

Demcsák Ottó - Mikó F. László Végtelen Európa című táncművét tűzi műsorára a fertőrákosi barlangszínház augusztus 19-én este fél kilenckor. A Sopron Balett előadása tavaly készült a Páneurópai Piknik 25. évfordulója alkalmából.

Az előadás - amely a Sopron Balett megalakulását is jelentette - nem hagyományos táncmű, hanem sokkal inkább egy összművészeti alkotás, melyben a tánc-videó-zene-fényfestés és más művészeti ágak találkozása, együttes jelenléte, egy összetett vizuális és esztétikai produkcióban testesül meg. A munkában nagy szerepet vállalt Bordos László Zsolt fényfestő, akinek 3D-s animációi szó szerint új dimenzióba viszik a darabot – hangsúlyozta Mikó F. László képzőművész, a darab egyik alkotója.

Demcsák Ottó rendező-koreográfus, a Sopron Balett vezetője elmondta: az alkotás az  egyéni és csoportos szabadságvágyról, a bezártság és elszigeteltség okozta traumákról és azok feloldásáról szól. Mindezt egy ház lakóinak egyetlen napján keresztül mutatja be az előadás, teret engedve közben az álmoknak és vágyaknak, a távoli és a közelmúlt képeinek, valamint a jelen aktualitásainak. A történet gondolatai összecsengnek az európai népek egymásrautaltságával, a közös problémák közös megoldásainak keresésével, de az egyéni identitás megőrzésének fontossága is teret kap a darabban.

A produkcióban a teátrum táncosai mellett színpadra lép William Fomin Harangozó-díjas magántáncos, koreográfus, a Győri Balett örökös tagja, aki egy balettmestert alakít a táncjátékban.