Hírek - 2015. március 29.Magyar évad a Soproni Petőfi Színházban

Magyar évaddal tiszteleg a Soproni Petőfi Színház az önálló teátrum megalapításának 25 éves jubileuma előtt a következő szezonban – jelentette be Pataki András, az intézmény igazgatója az évadhirdető sajtótájékoztatón.

Pataki András elmondta: Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése 1991-ben határozott arról, hogy a településen megalapítja az önálló Soproni Petőfi Színházat. Erre emlékezik a teátrum a 2015/2016-os évadban, amelynek keretében a nagyszínpadon felnőtt bérletben csak magyar szerzők darabjait mutatják be.

Az évadnyitó előadás Várkonyi Mátyás és Béres Attila  A  bábjátékos című rockoperája lesz októberben. A rendező Katona Imre, a két főszereplő Vastag Tamás és Szolnoki Tibor. Műsorra tűzi a színház a Tamási Áron Énekes madár című székely népi játékát. Az Evangélium Színházzal készülő produkciót Juhász Róza állítja színpad, a társulat népszerű tagjai mellett Fodor Zsóka is színpadra lép a darabban. Örkény István Macskajáték című tragikomédiája is szerepel a repertoáron, Szitás Barbara rendezésében Horváth Zsuzsa főszereplésével. Kosztolányi Dezső ritkán játszott műve, az Aranysárkány is látható lesz a következő évadban, a színpadi játékot Pataki András rendezi.  Ősbemutatóval kedveskedik a közönségnek a Sopron Balett, Szarka Gyula kimondottan erre az alkalomra írta meg az Álmos legendája című táncmű zenéjét, a rendező-koreográfus Demcsák Ottó. Az évad hatodik bemutatója a Fertőrákosi Barlangszínházban lesz  2016 júniusában, Lehár Ferenc Luxemburg grófja című nagyoperettjét a Budapesti Operettszínház, a Kaposvári Csiky Gergely Színház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciójában tekintheti meg a közönség sztárszereposztásban.

Mindezekkel együtt húsz különböző bemutatóval készül a színház. Látható lesz többek között a felnőtt kombinált bérletben Anna Gavalada Szerettem őt című színműve a Rózsavölgyi Szalon előadásában, Szántó Erika rendezésében, a két főszereplő Szilágyi Tibor és Györgyi Anna. Ugyancsak ebben a bérletkonstrukcióban Pataki András állítja színpadra Ingmar Bergman Őszi szonáta című színpadi játékát. Az előadás érdekessége, hogy a négy szereplő a marosvásárhelyi, a zentai, a komáromi és a soproni színházi együttműködés képviseletében lép színpadra. A produkció a Bécsi Európa Klubban is látható lesz majd. A kamaraszínházi bérletben többek között az Orlai Produkció előadásaként Gerlóczy Márton A csemegepultos naplója című darabja érkezik, valamint műsoron szerepel Svejk vagyok címmel Mikó István önálló estje. Ezen kívül Haumann Péter Szókratész védőbeszéde című legendás színházi produkcióját is láthatják majd ebben a bérletben a soproni nézők.

Az elmúlt évadokban a soproni ifjúsági és gyermekközönség jelentős létszámban képviseltette magát a színházban, számukra is több bérletkonstrukciót kínál a színház. Az óvodás bérletben A szép Cerceruska című táncjáték, Lázár Ervin A kétarcú boszorkány című mesejátéka mellett bábelőadást is kínál a teátrum a kicsiknek, akik egy év alatt ezer bérletessel növelték az intézmény nézőszámát. Számukra Pille Tamás – Juhász Levente A három kismalac című bábprodukcióját kínálja a teátrum.  A következő évadban folytatódik az intézmény nagysikerű tantermi színházi - azaz színházi nevelési programként működő - sorozata, és újból megnyílik a színházi klub is, amelynek keretében kortárs magyar szerzők műveit mutatják be.

Pataki András hozzáfűzte: minden korosztály számára, minden műfajban kínálnak színházi élményt. A teátrum tovább szeretné növelni a bérleteseinek a számát. Jelenleg 10. 600 bérletes nézője van a soproni színháznak.

A sajtótájékoztatón Horányi László, az esztergomi várszínház igazgatója beszámolt arról, hogy náluk a nyári szezon nyitóelőadása a soproni színház A revizor című színpadi játéka lesz, és további együttműködés várható a két fél között.
Katona Imre, a soproni színház vezető dramaturgja, A bábjátékos című évadnyitó előadás rendezője a riportereknek elmondta: különleges rockoperáról van szó, amely táncjáték is. Egyszerre ad énekesi, színészi és táncos feladatokat a szereplőknek. Így a Sopron Balett és a társulat összes tagja színpadra lép a produkcióban, amely színház lesz a színházban, fülbemászó zenével, népszerű énekesek közreműködésével, társadalmi tükröt tartó gondolatvilággal. A nagyszabású előadást a zeneszerző, Várkonyi Mátyás vezényli. A rockopera 1985-ös ősbemutatója óta most láthatja újból színpadon a közönség ezt a művet.

Demcsák Ottó, a Sopron Balett vezetője az Álmos legendája című táncműről úgy fogalmazott, hogy a magyar őstörténetről kevés alkotás született eddig. Számára fontos, hogy ne egy történelmi tablót, hanem a néplelket mutassák be, a szakralitás, a hitvallás megőrzése mellett. Mindezt összművészeti eszközökkel, prózai, énekes betétekkel, 3D-s animációval szeretnék egységes színházi produkcióvá varázsolni.
   

Fotó: Torma Sándor


Magyar évad a Soproni Petőfi Színházban
2015/2016


FELNŐTT BÉRLET - NAGYSZÍNHÁZ:
•    Várkonyi Mátyás – Béres Attila: A bábjátékos (rockopera) – R.: Katona Imre
•    Tamási Áron: Énekes madár (székely népi játék) – R.: Juhász Róza
•    Örkény István: Macskajáték (tragikomédia) – R.: Szitás Barbara
•    Kosztolányi Dezső: Aranysárkány (színpadi játék) – R.: Pataki András
•    Szarka Gyula: Álmos legendája (táncmű) – R.-k.: Demcsák Ottó (A Sopron Balett előadása)
•    Lehár Ferenc: Luxemburg grófja (nagyoperett)
      Helyszíne: Fertőrákosi Barlangszínház
     (A Budapesti Operettszínház, a Kaposvári Csiky Gergely Színház és a Soproni Petőfi Színház közös
     bemutatója)

FELNŐTT KOMBINÁLT BÉRLET:
•    Várkonyi Mátyás – Béres Attila: A bábjátékos (rockopera) – R.: Katona Imre
•    Tamási Áron: Énekes madár (székely népi játék) – R.: Juhász Róza
•    Anna Gavalda: Szerettem őt (színmű) – R.: Szántó Erika (A Rózsavölgyi Szalon előadása)
•    Ingmar Bergman: Őszi szonáta (színpadi játék) – R.:  Pataki András
•    Kosztolányi Dezső: Aranysárkány (színpadi játék) – R.: Pataki András
•    Szarka Gyula: Álmos legendája (táncmű) – R.-k.: Demcsák Ottó (A Sopron Balett előadása)

KAMARASZÍNHÁZI BÉRLET (FELNŐTT ÉS KÖZÉPISKOLÁS):
•    Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója – R.: Göttinger Pál (Az Orlai Produkció előadása)
•    Ingmar Bergman: Őszi szonáta (színpadi játék) – R.: Pataki András
•    Hasek–Marek–Mikó: Svejk vagyok (zenés sörözgetés) – R.: Mikó István
•    Platon: Szókratész védőbeszéde – R.: Haumann Péter

KÖZÉPISKOLÁS BÉRLET – NAGYSZÍNHÁZ:
•    Várkonyi Mátyás – Béres Attila: A bábjátékos (rockopera) – R.: Katona Imre
•    Tamási Áron: Énekes madár (székely népi játék) – R.: Juhász Róza
•    Gion Nándor: Kárókatonák (színpadi játék) – R.: Perényi Balázs
     (A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása)
•    Kosztolányi Dezső: Aranysárkány (színpadi játék) – R.: Pataki András
•    Szarka Gyula: Álmos legendája (táncmű) – R.-k.: Demcsák Ottó (A Sopron Balett előadása)
•    Franz Kafka: Jelentés az Akadémiának (monodráma) – iskolai térben

FELSŐS KOMBINÁLT BÉRLET:
NAGYSZÍNHÁZ:
•    Várkonyi Mátyás – Béres Attila: A bábjátékos (rockopera) – R.: Katona Imre
•    Gion Nándor: Kárókatonák (színpadi játék) – R.: Perényi Balázs
     (A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása)
KAMARASZÍNHÁZ:
•    Arany János: A nagyidai cigányok (vígeposz) – R.: Gál Tamás
TANTERMI SZÍNHÁZ:
•    Vlagyimir Zseleznyikov: Bocsáss meg, Madárijesztő! – R.: Németh Ervin

ALSÓS BÉRLET – NAGYSZÍNHÁZ:
•    Lázár Ervin: A legkisebb boszorkány (zenés mesejáték). – R.: Pataki András
     (A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása)
•    Pille Tamás – Juhász Levente: A három kismalac (zenés bábjáték) – R.: Pille Tamás
     (A Komáromi Jókai Színház előadása)
•    Fehérlófia (zenés magyar népmese) – R.: Szabó Attila

OVIS KOMBINÁLT BÉRLET:
NAGYSZÍNHÁZ:
•    A szép Cerceruska (táncjáték) – R.-k.: Demcsák Ottó (A Sopron Balett előadása)
•    Pille Tamás – Juhász Levente: A három kismalac (zenés bábjáték) – R.: Pille Tamás
     (A Komáromi Jókai Színház előadása)
KAMARASZÍNHÁZ:
•    Lázár Ervin: A kétarcú boszorkány (mesejáték) – R.: Szabó Attila