Hírek - 2014. augusztus 25.Színházi évadnyitás

Ion Luca Caragiale Az elveszett levél című komédiájával kezdődik az évad október 11-én a soproni Petőfi Színházban, a rendező Béres László - jelentette be Pataki András, a teátrum igazgatója az évadnyitó társulati ülésen, és hozzáfűzte: ebben a szezonban a legfontosabb célkitűzése a társulatnak a szakmai színvonal emelése és a nézőszám növelése.

A direktor elmondta: az évad mottójául a "Hol a helyünk a világban?" kérdést választották, ezzel is jelezve, hogy az idei bemutatók az identitáskeresésről szólnak. Ennek jegyében tíz nagyszínpadi, hat stúdiószínpadi, egy iskolaszínházi premiert tartanak. Az októberi nyitóelőadás után a felnőtt bérletes nézők a Végtelen Európa című táncjátékot láthatják, amelyet a Páneurópai Piknik 25. évfordulója alkalmából állított színpadra a teátrum tánctagozata, amely mostantól Sopron Balett néven működik tovább. Várhatóan 2015 januárjában mutatják be Székely János Caligula helytartója című drámáját, amelyet Béres Attila állít színpadra és a Komáromi Jókai Színház előadása. Februárban Marvin Hamlish, Carole Bayer Sager és Neil Simon romantikus musicalét, a Zene, New York, Szerelem című darabot tűzi műsorára a színház, a produkció főszereplője és művészeti vezetője Feke Pál, a rendező Szurdi Miklós. Ugyancsak februártól játsszák Örkény István Macskajáték című tragikomédiáját. Hriszto Bojcsev Madárezredes című színpadi játékának magyarországi bemutatója áprilisban lesz a színházban. A kortárs bolgár színpadi szerző 1997-es darabjával elnyerte a British Council által alapított nemzetközi dráma nagydíjat. A művet azóta már számos európai nagyvárosban is színpadra állították. Az előadást Pataki András rendezi. Májusban, az évad zárásaként pedig Halasi Imre viszi színpadra Kálmán Imre Csárdáskirálynő című nagyoperettjét.
A gyermekeknek három bemutatóval készülnek: novemberben debütál Tor Age Bringsvaerd A hatalmas színrabló című zenés mesejátéka, amelyet Katona Imre rendez. Az előadás a Forrás Színházzal közösen készül.  A komáromi társulat januárban mutatja be a Pille Tamás rendezte Süsü, a sárkányt, márciusban pedig a Budapesti Táncszínház érkezik a Pinokkióval. A stúdiószínpadon Sík Sándor István király című tragédiáját tekintheti meg a közönség. Ezen a játszóhelyen Dömölky János rendezi Jászai Mari: Magam keresése című monodrámáját. E mellett színre kerül Csokonai Vitéz Mihály Dorottyája, Agatha Christie Egérfogó című krimije és Arany János Toldi című költői játéka. Az iskolaszínházi program keretében a Luke és Jon című tantermi játékot mutatják be Németh Ervin rendezésében. A nagy sikerre való tekintettel műsoron tartja a teátrum az Evita című rockoperát, ezt már a Fertőrákosi Barlangszínházban láthatják a nézők jövő nyáron. A SingSingSing musical-show pedig télen négy előadással búcsúzik a közönségtől.
Pataki András beszámolt arról, hogy felkeresik a Sopron környéki települések vezetőit, hogy több helyre is elvigyék Tamási Áron Énekes madár című darabját, amely most készül koprodukcióban, és ősszel lesz a bemutatója az Evangélium Színházban. 
A direktor beszélt arról is, hogy befejezték a társulat tagjainak közreműködésével készülő Képtelen történet című film forgatását, amellyel a holokauszt-emlékévhez csatlakozva egy olyan valóságos alapokon nyugvó történetet mutatnak be, amelynek témája az emlékezést segítheti. Az alkotás premierje várhatóan szeptemberben lesz Sopronban és Pápán.
Az igazgató elmondta azt is, hogy idén részt vesznek a Vidéki Színházak Fesztiválján a Thália Színházban, ahol szeptember 11-én Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékát mutatják be, és utána szeptember 20-án ismét megrendezik a színházi nyílt napot.
Demcsák Ottó, a nemrég megalakult Sopron Balett vezetője rövid üdvözlő beszédében örömét fejezte ki, hogy otthonra lelhetett a városban a Sopron Balett. Az MTI kérdésére azt nyilatkozta, hogy a Végtelen Európa című táncjátékot Berlinben, Bécsben és Brüsszelben is bemutatják, emellett tárgyalnak a Nemzeti Színházzal is egy budapesti előadásról.
A színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Horváth Zoltánné köszöntőjében elmondta: az egész kulturális intézményrendszer nagyon tartalmas nyarat zárt, hiszen sikeresen megrendezték a Széchenyi Vágtát, a Páneurópai Piknik ünnepi városi rendezvényeit, és ősztől is számtalan feladat vár még rájuk, miközben már készülhetnek a Fertőrákosi Barlangszínház tavaszi megnyitására, egyelőre 15 előadással, ám jövőre ez a szám elérheti a 45-öt.   

 

Pataki András
Demcsák Ottó
Horváth Zoltánné
Fotók: Torma Sándor