Szendőfi Péter, a kitűnő magyar dobos, a Fusio Group és a Loop Doctors formációk tagja. Tanára hangszerének. Nemzetközi szinten jegyzett ütős, sok helyen tart kurzusokat.  Példaképei nyomába lépett a leghűségesebb város fesztiválján, hiszen ikonjai közül Billy Cobham és Dennis Chambers is hatással volt a játékstílusára. Ők már jártak ezen a rangos eseményen.  

Szendőfi Péter beszélt arról, hogy igazából autodidakta módon kezdett el dobolással foglalkozni. Próbálta ellesni példaképeitől a technikát, hallgatta lemezeiket, onnan vette át a ritmusokat. Ahogy egyre jobban figyelte a felvételeket, látta őket élőben, rájött arra, Billy Cobham és Danis Chambers ritkán játszik mindent kétszer egyformán. Mindennek a kulcsa az improvizáció volt, amely Szendőfi Péter szerint nagyon fontos minden zenész életében, de aki dzsesszel, fúziós stílusokkal foglalkozik, azok számára elengedhetetlen. Ő klasszikus zenei képzésben részesült, a Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakán diplomázott, s egyre inkább vonzotta a stílusok, műfajok fúziója, vegyítése, az, hogy az improvizációk által létrejött hangzásvilágban a dallamot keresse. Zenélni, alkotni akart a dobján, nem csak kísérni másokat, tempót, ütemet adni. Ehhez a rögtönzéseket tartotta a legjobb módszernek. Mindig érdekelte a kortárs ütőhangszeres világ, hogyan lehet az elektronikus zenében használt elemeket, illetve elektronikát ötvözni az akusztikus hangszerekkel és a dzsesszel. Így jöttek létre vele együtt formációk és önálló lemezei is készültek. Néhány számot ezekből is bemutatott.

Szendőfi Péter mesterkurzusán több példával érzékeltette, hogyan lehet a technikán, a ritmuson felül a dallamokat a hangszer szolgálatába állítani. Beszélt a verőfogások fajtáiról, egyes ütéstechnikák előnyeiről, hátrányairól. Arról, milyen gyakorlatokkal lehet fejleszteni azt, hogy az ember ne önmagát, a saját zenei kliséit ismételje állandóan játék közben, hanem hozzon létre új dolgokat. A ritmus, a tempó megmaradhat ugyan egyes témáknál, nyolcadoknál, hetedeknél, a dinamika eloszlásával lehet frissé, színessé tenni a játékot, létrehozni új dallamokat, ritmussorokat, hangzásvilágot. Ezután pedig önálló kompozíciókat. Ezért is tartják őt igazi kísérletező dobosnak. Nála a fúziós játék erőteljes energiákkal jön létre. 

A fiatal ütőhangszeres generáció érdeklődve figyelte az előadását, játékát. Többen kérdeztek, technikai tanácsokat kértek tőle. Szendőfi Péter meghívása a SopronDrumra nagyon jó ötletnek bizonyult. Akárcsak a többi előadó jelenléte, kurzusai. A jövő ifjú dobosai, marimbásai, vibrafonistái a legjobbaktól tanulhattak ezekben a napokban. Legfőképpen azt, ne féljenek, hanem merjenek improvizálni. Ekkor születik meg bennük és belőlük a zene. Dallamok a ritmusokban.  

Villáminterjú Szendőfi Péterrel mesterkurzusa után:

- Ezen a fesztiválon idén minden oktató kiemelt hangsúllyal beszélt az improvizáció fontosságáról. Ön tanár, az oktatásban mennyire kell ezt a témát előtérbe helyezni?
- Szerintem nagyon jelentős kérdés. Bármilyen korú, bármilyen fiatal zenésznek fontos, hogy tudjon, merjen improvizálni. Ne csak a kötött dolgokat gyakorolja, mert abba belefásulhat adott esetben. A komolyzene is tartogat rengeteg rögtönzést, a régi muzsákáktól egészen napjaink kortárs zenéjéig. A dzsessz alapvetően improvizációra épülő műfaj, aki ezt választja, annak a kötelező művek játszása mellett kezdetektől szükséges improvizálni. A doboknál is elengedhetetlen ez.

- Ez világtendencia most vagy a magyar oktatásban kezdett előtérbe kerülni ez az irány?
- A magyar oktatásban benne rejlik ma már, hiszen több fiatal diplomás kerül a pályára, kezd el tanítani. Ők már ezeket a módszereket látták itthon vagy külföldön, akár interneten, vagy vendég diákként külföldi zenei egyetemeken. Ennek nagyon érezhető a hatása, a helyzet Magyarországon egyre jobb.

- Milyen irányba megy a mai fiatal dobosok generációja?
- Nem akarok általánosítani. Különbségek mindig akadtak, akadnak ma is. A magyarok más zenei háttérrel, kultúrával rendelkeznek, mint az amerikaiak. A népzenéjük része a dzsessz, a funky, a fúziós stílusok. Nekünk ezt tanulnunk kell. Mi lépéshátrányban vagyunk velük szemben, hiszen ők úgymond az anyatejjel már magukba szívják az ilyen zenéket. Az internet negatív és pozitív hatása itt szintén érződik. Hihetetlen gyors az információáramlás. Hozzá lehet jutni nagyon jó zenei tartalmakhoz, de rosszakhoz is bőven. Sokan tévútra mennek, amikor a videómegosztó portálon nem olyan jó minőségű oktatási anyagokat vagy példákat látnak, és így zsákutcába kerülnek. Ám, ha jól választanak, akkor hasznosan lehet kijönni az ilyen történetekből. 

- Melyik a jobb út egy fiatal dobosnak, maguktól kezdjenek el zenét tanulni, mint ön, vagy menjenek jól képzett diplomás tanárokhoz?
- Mind a kettő jó lehet. Nincs recept. A zenetanulás összetett folyamat. Személyiségfüggő, sok mindenre magunktól kell rájönnünk, még akkor is, ha van mellettünk tanár. Meg kell ismernünk a zeneiségünket, annak mélységeit, fizikai, szellemi határainkat, korlátainkat, szabadságunkat, lehetőségeinket. Ezek hosszú évekbe telnek, és ötvöződnek bennünk. Nem bánom, hogy én más irányból érkeztem ehhez zenéhez, a hangszerhez, mert olyan dolgokat tanultam meg magamtól, magamból, amik nagy kihívásokat jelentettek számomra. Hasznát látom ennek. Akkor lennék bajban, ha lett volna a nyolcvanas évek elején YouTube. Nekem nem volt olyan dobtanárom, aki dobfelszerelésen tanítson, s lehet, hogy a rossz példákat látva hosszabb időre a vakvágányt választom.

- Ha valaki megkérdezi, mit adhat számomra a dzsessz, mit mondana neki?
- Akire hatással van ez a zene, annak mindent, ha nem tudja megérinteni, akkor semmit. Ez a műfaj egy olyan kommunikációs csatorna, hogy nem kell beszélned a nyelvét, képes hatással lenni rád. Később úgyis megtanulod a nyelvét. Akkor már eggyé váltok.

(V.R)