Hírek - 2017. március 27.Álmos tovább hódít

Meghódította a tatabányai közönséget az Álmos legendája című táncmű. A Sopron Balett előadását a vastaps mellett bravó felkiáltásokkal is jutalmazták. A produkció áprilisban Pozsonyban vendégszerepel.

Nem szűnik az érdeklődés Szarka Gyulának, a Ghymes együttes Kossuth-díjas alapítójának, Szálinger Balázs József Attila-díjas költőnek és Demcsák Ottó Harangozó-díjas táncművésznek az alkotása iránt. A Soproni Petőfi Színház tánctagozatának, a Sopron Balettnek az egyik legemlékezetesebb előadása a hazai premier után sikerrel vendégszerepelt Pápán, Szarvason, Budapesten, most pedig a Tatabányai Tavaszi Fesztiválon volt látható a Vértes Agorájában.

A rangos rendezvény közönsége lelkesen, nagy várakozással fogadta a produkciót, amelyben színpadra lépett a teljes Sopron Balett, kiegészülve a Sopron Táncegyüttes tagjaival.

A táncosok ismét kitettek magukért, hatalmas energiákat mozgatva nyerték meg a műnek és maguknak a közönséget. Több résznél nyílt színi tapsot kaptak a teljesítményükért.

Demcsák Ottó, az együttes vezetője örült a sikernek, annak pedig külön is, hogy a táncműre továbbra is országos figyelem irányul, s már a határon túlra is eljuthatnak az előadással.

A Pozsonyi Magyar Intézet április 26-án, szerdán 19.00 órai kezdettel szervezi meg a Soproni Petőfi Színház Álmos legendája című darabjának a bemutatóját a pozsonyi  Ružinovi Kultúrházban. Az eseményről rövidesen sajtótájékoztatót tartanak Szlovákiában.