Hírek - 2016. február 14.Boszorkányborda a színházi klubban

Gabnai Sándor Boszorkányborda című játékát mutatják be a soproni teátrum színházi klubjában február 17-én (szerdán) este hét órakor. A darabot Németh Ervin állítja színpadra.

Hat kortárs magyar szerző darabjának bemutatójával köszönti a Soproni Petőfi Színház színházi klubja az intézmény negyedszázados jubileumát. Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése 1991-ben határozott arról, hogy a településen megalapítja az önálló Soproni Petőfi Színházat. 

A Boszorkányborda című játék Gabnai Sándor soproni evangélikus lelkész alkotása, amelynek alapját a neves soproni néprajzkutató és helytörténész, Bünker János Rajnárd mesegyűjtésének egyik darabja szolgáltatta. Bünker az 1890-es évtől a Líceum tanára volt, emellett ő volt az első, aki Sopron és környékének néprajzát és folklórját tudományos vizsgálat tárgyává tette. A németség néprajza mellett a magyar néprajzzal is foglalkozott: publikált Sopron és környéke népi építkezéséről és lakáskultúrájáról, de foglalkozott a székely és a szász lakóházak sajátosságaival is. A millenniumi világkiállításon 1896-ban  egy néprajzi falut mutatott be.

A darab felolvasó-színházi produkcióként kerül a február 17-i színházklub közönsége elé. Középpontjában a soproni német ajkú szőlőművesek életéről, hiedelemvilágáról valló boszorkánytörténet áll, amelyet Bünker János a XIX. század végén gyűjtött fel. Gabnai Sándor lelkész  két család  különös titkokat rejtő színdarabjává alakította ezt a rémmesei elemeket is hordozó történetet, amelynek üzeneteként az emberi érzelmek, a szeretet és a szerelem sorsalakító erejéről kapunk bizonyosságot.

A klubba eljön Gabnai Sándor, vele is hallhatnak beszélgetést a témáról. Majd  szóba kerül a hagyományteremtés új szakasza, a színházi nevelési program, és természetesen folytatódik a már elindított színházi vetélkedő a 2. fordulóval.


Gabnai Sándor
BOSZORKÁNYBORDA
- soproni felnőttmese -

SZEREPLŐK:

Gottlieb, kapáslegény:                          Papp Attila
Luise, Gottlieb szerelme:                       Simon Andrea
Magdalene, Luise anyja, boszorkány:   Szőcs Erika
Johann, Gottlieb apja:                           Sárdy Zoltán
Josef, kocsmáros:                                  Németh Ervin
Susanne, Josef lánya:                            Szlúka Brigitta
Bernát, tehénpásztor, boszorkány:       Savanyu Gergely

Dramaturg - rendező:                           Németh Ervin